Nincs gyors kitörési lehetőség a válságból

<p>Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa nem lát gyors kitörési lehetőséget a válságból. Nem optimistábbak a vállalkozások és a lakosság sem: a GKI konjunktúra indexe mélypontjára került, amióta mérik, nem volt olyan alacsony szinten, mint most. Petschnig Mária Zita a Piac &amp; Profit szerdai konferenciáján elmondta: meggyengült vállalati gazdasági szférának kell szembenéznie a válsággal.</p>

Ennek okát abban látja, hogy a 2006-os stabilizáció során a terheket megosztották a háztartások és a vállalkozások között, szemben a Bokros-csomaggal, amikor a megszorítások a háztartásokra terhelődtek, és a vállalkozások felhalmozóképességét segítették.

A stabilizáció ugyanakkor még nem fejeződött be. Mivel a stabilizáció nem reformokon, hanem alapvetően mennyiségi megszorításokon alapul, nincsenek szilárd alapjai a költségvetési költekezésnek - mondta. Kiemelte továbbá a gazdaság sérülékenységét, amit a háztartások alacsony nettó megtakarításával - emiatt nagy a gazdaság külső forrásokra való rászorultsága -, és azzal magyarázott, hogy nem vagyunk tagja az euróövezetnek.

Bár a gazdaság sérülékeny, versenyképességi deficitünk van, és a hazai vállalkozói kör meggyengült, amit tehetünk, ahhoz elég, hogy ez a kis ország fennmaradjon - mutatott rá a Pénzügykutató főmunkatársa. Elmondta: mivel tekintettel kell lenni a befektetői bizalomra, nem lehet gyorsan kamatot csökkenteni.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese, Karsai Gábor a konferencián elmondta: az intézet november első felében végzett felmérése szerint a fogyasztói bizalmi index és az üzleti bizalmi index az elmúlt két hónapban drámaian zuhant. A GKI konjunktúra indexe ezt tükrözi, mélypontjára került, amióta mérik, nem volt ilyen alacsony szinten. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?