Az orosz államfő a maga módján próbálja kezelni a szankciók által előidézett gazdasági krízist.
Putyin megoldja a gazdasági válságot – gyerekeket küld a gyárakba
Vlagyimir Putyin elnök bemutatta a gazdaság megmentésére vonatkozó tervét, amelyben elrendelte a kiskorúakra vonatkozó munkaügyi korlátozások feloldását – hívta fel a figyelmet a nova.cz portál.
A tizennégy éveseket elsősorban gyárakban fogják foglalkoztatni. A Kreml utasítása szerint a tizenévesek csak ideiglenes munkát végezhetnek, az őket alkalmazó szervezetek azonban számos előnyt élvezhetnek majd.
Az orosz munkaerőpiacon kritikus a helyzet, a gyárakban dolgozók száma 1996 óta a legalacsonyabb.
Az állampolgárok csaknem fele panaszkodik a munkaerőhiányra, ami főként a mozgósítás következménye, ugyanis több százezer ember ment a frontra, míg további egymillió elmenekült az országból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.