Nem várható újabb drágulás

A májusi európai uniós csatlakozás az ingatlanpiaci szakértők szerint már nem lesz nagyobb hatással a házak és lakások árára. A csatlakozással összefüggő elvárások miatt ugyanis a hazai piacon az árakat már jóval korábban felvitték.

Az elmúlt egy évben megugrottak az ingatlanárak, miközben a drágulás mértéke nem egyszer magasabb volt, mint azt a hazai piac elviselte volna. Ennek a legjobb példája, hogy az elmúlt időszakban, főként a régebbi lakások árát kénytelenek voltak csökkenteni. Uniós csatlakozásunk ugyanis az árak alakulásának szempontjából csak az egyik, nem is a legmeghatározóbb tényező. Ennél sokkal fontosabb a lakosság vásárlóereje, amely az elmúlt időszakban inkább csökkent, semmint emelkedett volna. Nem számíthatunk azonban nagyobb árrobbanásra sem. Akkor sem, ha a külföldiek számára is lehetővé teszik a szlovákiai ingatlanok szabad vásárlását. Az ingatlanügynökségek szerint ugyanis a hazai lakások többsége nem felel meg a nyugat-európai emberek elvárásainak. Ráadásul, azok a külföldiek, akik Szlovákiában lakáshoz szerettek volna jutni, ezt már rég megtehették azokon a cégeken keresztül, amelyeket nálunk alapítottak.

A szakemberek szerint ezért, ha egyes ingatlanok mégis drágulni fognak, azok csak a fővárosban és egyes nyugat-szlovákiai nagyvárosokban található telkek és új lakások lesznek. Itt sem számíthatunk azonban gyors változásra, az árak inkább csak fokozatosan emelkednek majd.

Az elmúlt időszakban több főváros környéki településen átértékelték a községfejlesztési tervet, aminek köszönhetően nőtt a szabad telkek száma. A nagyobb kínálatnak köszönhetően így az árak sem nőnek olyan mértékben, mint azt korábban elképzelték.

A húszévesnél öregebb lakások esetében az elkövetkező időszakban semmiképp sem kell áremelkedésre számítani, még csökkenhet is az értékük. A szakemberek szerint az áresés akár 10-15 százalékos is lehet. Nem kell tehát tartanunk a tavalyihoz hasonló helyzettől, amikor az európai uniós csatlakozással kapcsolatos túlzott elvárások miatt az ingatlanpiac teljesen kiszámíthatatlan volt. Aki azt tervezte, hogy lakást vagy házat vesz, az tavaly meg is vette az ingatlant, mert attól tartott, hogy ára tovább fog emelkedni. Akik azonban meg szerettek volna válni az ingatlanjuktól, inkább kivártak, magasabb árat remélve az idei évtől. A kereslet így jóval meghaladta a kínálatot, ami természetesen ahhoz vezetett, hogy megugrottak az árak. Ha házat vagy lakást szeretnénk eladni, esetleg venni, akkor az egyik legfontosabb lépés az ingatlan árának helyes felmérése, vagyis a piaci ár meghatározása. Piaci ár alatt a szakemberek olyan árat értenek, amelyen a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy a lehető leggyorsabban eladhatjuk az ingatlanunkat. Ennek kiszámításához azonban nem elég a ház technikai állagának a felmérése, hiszen a szakemberek szerint is az egyik legfontosabb ármeghatározó tényező az ingatlan helye. Több millió koronával drágább lehet, egy pozsonyi ház, mint egy kelet-szlovákiai falucskában levő hasonló ház (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?