Nem minden a magas bér

Pozsony/Eperjes.

Pozsony/Eperjes. A szlovák fővárosban dolgozók az idei első félévben átlagosan 25 ezer koronás bruttó bérrel büszkélkedhettek, ami 6 ezer koronával haladja meg az országos átlagot, a gazdasági elemzők szerint ugyanakkor hamis az a nézet, hogy a Pozsonyban lakók életszínvonala minden területen fényévekre van a vidéki lakosságétól. Az egyik legszegényebbnek tekintett régióban, az Eperjesi kerületben az átlagos bruttó átlagbér például csak 14 ezer korona, az itt élők azonban néhány tekintetben jobban állnak, mint a fővárosiak. Egy háromszobás lakásra felvett jelzáloghitel a fővárosban például havi 20 ezer koronás törlesztőrészlettel jár, míg Eperjesen ennek az összegnek csak a harmadával kell számolnunk. Pozsonyban ugyanis egy háromszobás, 70 négyzetméteres lakáshoz átlagosan 3,5 millió koronáért juthatunk hozzá, Eperjesen ez 1,3 millió korona. A Szlovákiai Ingatlanügynökségek Nemzeti Ügynöksége (NARKS) szerint így míg a fővárosiak átlagosan több, mint 50 ezer koronát fizetnek egy négyzetméterért, az eperjesiek csak 20 ezret. Pozsonyban összehasonlíthatatlanul drágább a lakások bérlése és a szolgáltatások többsége is. Azt azonban a gazdasági elemzők is elismerik, hogy az energiaszolgáltatóknak Pozsonyban is ugyanannyit fizetnek, mint vidéken, sőt a vízszolgáltatás például a fővárosban olcsóbb, mint Eperjesen. Ugyanez a helyzet az élelmiszerekkel is. Pozsonyban a nagy üzletláncok konkurenciaharca leveri az árakat, míg a vidéki városokban és a falvakban a gyérebb üzlethálózat miatt a kereskedők a kedvük szerint szabhatják az árakat. (S, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?