Nem lesz drágább a burgonya

Pozsony |

<p>Magyarországon a napokban megkongatták a vészharangot, futótűzként terjedt a hír, hogy a burgonya kilója januártól akár 300 forint is lehet, ami lényegében 1 eurónak megfelelő összeg. A szlovákiai elemzők szerint a drágulásról szóló hírek alaptalanok, hiszen az idei burgonyatermés jónak mondható.</p>

„Túlzottnak tartom a burgonya kilogrammonkénti egy eurós áráról szóló előrejelzést. Az idei szlovákiai burgonyatermés jónak mondható, bár a száraz időjárás természetesen ez esetben is negatívan befolyásolta a termésátlagot” – mondta el lapunknak Viliam Bezák, a Szlovákiai Burgonyatermesztők Szövetségének az elnöke. A jó termés Bezák szerint annyit jelent, hogy az országban mintegy 200 ezer tonnányi burgonya termett, ami lényegében az előző évihez hasonló mennyiség. Már az elmúlt évben csökkent a krumpli termesztésére szánt termőterület, s jelenleg mintegy 9 ezer hektárnyi a két-három évvel ezelőtti 11 ezer hektárral szemben. Az idén megtermett 200 ezer tonnányi krumpli azt jelenti, hogy az év végéig, sőt a jövő év első hónapjaiban sem lesz szüksége Szlovákiának behozatalra, viszont a tavaszi hónapokban már az importált burgonyát fogyaszthatjuk. „Az egy főre eső honi éves fogyasztás 50–55 kilogrammnyi friss burgonyát jelent, ami felfelé kerekítve annyit tesz, hogy a 300 ezer tonna terméshozam már teljes önellátottságot jelentene az ország számára. Persze, az egy dolog, hogy mennyi krumpli terem meg a hazai földeken, a másik viszont az, hogy a kereskedelmi láncok milyen eredetű burgonyát kínálnak. Mert egyszerűen az árak döntenek a megrendelésekről. Ha valamelyik lánc hozzájut az olcsóbb külföldi termékhez, azt részesíti előnyben. Ezért van az, hogy a boltokban már most is ott az importból származó burgonya, holott a hazai termés még bőven elegendő további négy-öt hónapra” – részletezte Bezák.

A továbbiakban kifejtette, hogy a termesztők ebben az évben elégedettek lehetnek a felvásárlási árakkal, melyek 20 cent körül mozognak egy kilogramm átlagában. „Az elmúlt évhez képest a felvásárlási árak megugrásáról beszélhetünk, hiszen egy évvel korábban volt időszak, amikor mindössze 8 centet adtak a termesztőknek egy kilogramm burgonyáért. Ez pedig óriási különbség. Mi termesztők tehát szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy jövő januárban vagy februárban Szlovákiában is 1 euróba kerülne a burgonya. Viszont még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy a kereskedelmi láncok nagy urak” – szögezte le Viliam Bezák. Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?