<p>A rendkívül magas munkanélküliség miatt Szlovákiában idén sem számíthatunk a lakóingatlanok iránti kereslet látványos bővülésére, ezért várhatóan ezek ára továbbra is stagnálhat. A kereskedelmi ingatlanok piaca ezzel szemben az elmúlt egy évben már jelentős pezsgést tudhat maga mögött.</p>
Nem drágulnak az ingatlanok
A szlovákiai lakóingatlanokhoz manapság még mindig nagyjából az ötödével olcsóbban juthatunk hozzá, mint 2008-ban, vagyis a gazdasági válság kirobbanásának az évében – derül ki a Postabank most közzétett elemzéséből. Eszerint a jelenlegihez hasonló árszintet legutóbb 2007 első felében mértek az országban. A legnagyobb kiadásokra továbbra is azok számíthatnak, akik Pozsony megyében szeretnének ingatlanhoz jutni, a négyzetméterenkénti átlagár itt eléri az 1642 eurót. „Nem csoda, hogy az elmúlt években a fővárosban munkát találók, tömegesen vásároltak ingatlanokat inkább a határ túloldalán, Magyarországon vagy Ausztriában” – nyilatkozta Jana Glasová, a Postabank elemzője. Szerinte azonban tavaly már Magyarországon is csaknem 4, Ausztriában pedig 1 százalékkal nőttek az árak. Szlovákiában az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat szerint a tavalyi harmadik negyedévben már 1,2 százalékkal nőttek az ingatlanárak, a szlovák jegybank elemzése ezzel szemben még mindig 0,4 százalékos csökkenést jelzett. „Az eltérő adatok a két intézmény által használt mérési módszerek különbözőségével magyarázhatók. Az igazság valahol a két adat között lehet, vagyis elmondhatjuk, hogy tavaly folytatódott az árak stagnálása, és jelentősebb változásra nem kell számítanunk idén sem” – vallja Glasová. Szerinte a jelenlegi gazdasági trendek nem teszik lehetővé, hogy az árak látványosabb növekedésbe kezdjenek. „A munkapiacon ugyan némileg javult a helyzet és a reálbérek is nőttek, a munkanélküliek aránya azonban még mindig túl nagy, ráadásul jelentősebb javulásra továbbra sincs kilátás” – indokolja az ingatlanpiac stagnálását a Postabank elemzője. Az Európai Unió egészében ezzel szemben a tavalyi harmadik negyedévben már enyhén, nagyjából 2,3 százalékkal drágultak az ingatlanok. Míg egy évvel korábban 14 országban mértek áresést, tavaly már csak 7-ben. Az ingatlanárak legnagyobb esését, több mint 5 százalékosat, Szlovéniában könyvelhették el, Írországban ezzel szemben 15 százalékkal nőttek az árak. A lakóingatlanokkal szemben Szlovákiában is jelentős mértékben megugrott az érdeklődés a kereskedelmi ingatlanok iránt, még ha nagyságában el is maradunk a csehektől és a lengyelektől. A CBRE nemzetközi ingatlanbefektető szerint a közép- és kelet-európai régióba – Oroszországot nem számítva – tavaly az előző évinél 28 százalékkal több, 7,7 milliárd euró érkezett a befektetési ingatlanpiacra. Továbbra is Lengyelország az első számú célpont: ott 3,1 milliárd euró értékben vettek ingatlanokat tavaly a befektetők, ami megegyezik az elmúlt négyéves átlaggal. A méretéhez képest Csehország vonzotta a legtöbb tőkét, 2 milliárd eurót fektettek be itt ingatlanokba tavaly. Egy évvel korábban még csak 1,3 milliárd euró volt az itt befektetett összeg. Ehhez képest Szlovákia 532 millió és Magyarország 466 millió eurós tavalyi teljesítménye alacsonynak mondható, pedig a növekedés 72, illetve 71 százalékos volt egy év alatt. (mi, TASR, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.