Ne dőljünk be a hitelintézetek ajánlatainak

Pozsony |

<p>Karácsonyig több mint két hónap van hátra, néhány hiteltársaság azonban már elstartolta a karácsonyi hitelekkel kapcsolatos kampányát, arra buzdítva a lehetséges ügyfeleiket, hogy hitelből oldják meg az ajándékvásárlást.&nbsp;A pénzügyi szakértők óvnak az elhamarkodott hitelfelvételtől.&nbsp;</p>

A piackutató társaságok felmérései szerint a nők csaknem kétharmada, a férfiaknak pedig nagyjából a fele 12 hónappal a karácsonyi ünnepek előtt megveszi az ajándékokat. Mindezt nagyon jól tudják az áruhitelező társaságok is, amelyek egy része már elstartolta az ezzel kapcsolatos kampányát, hamarosan pedig a többiek is követik a példájukat. A tét hatalmas, hiszen a karácsony előtti időszakban a lakosság nagyjából az ötödével több hitelt vesz fel, mint az év többi hónapjában. Az áruhitelező társaságok között így már most hatalmas harc folyik az ügyfelek megnyeréséért, hiszen aki nem lép időben, lemarad a karácsonyi időszak által biztosított bevételi forrásról. 

„A karácsony előtti időszakban nagy a csábítás arra, hogy fényűző ajándékokkal kápráztassuk el szeretteinket, akár erőn felül is. Pedig egy meggondolatlanul felvett hitelnek nagy ára van. Rengetegen vannak, akik – bár előző hiteleiket sem tudják már fizetni – minden mindegy alapon belevágnak egy újba, mondván, legalább az ünnep legyen boldog, aztán lesz, ami lesz” – nyilatkozta Marek Kunošík, a Deluvis társaság pénzügyi tanácsadója. Szerinte manapság a korábbiaknál is nagyobb a csábítás, hiszen a hitelkamatok történelmi mélyponton vannak, az elkövetkező időszakban így még többen dönthetnek úgy, hogy az ajándékvásárlást hitelből oldják meg. „Az emberek egyre felelőtlenebbek. Mivel szeretnének örömet szerezni, élnek a hitel adta lehetőségekkel, ám nincsenek tisztában azzal, mennyi ideig kamatmentes mondjuk egy áruvásárlási hitel, s hogy milyen kamatokat számolhatnak fel, ha nem fizetik vissza időben” – tette hozzá Kunošík. Szerinte a legvédtelenebb fogyasztói csoportnak a nyugdíjasok számítanak, akik az anyagi lehetőségeiken felül is szeretnének kedvükben járni a szeretteiknek, figyelmen kívül hagyva a hitelfelvétellel járó veszélyeket. „Mielőtt felvennénk a kölcsönt, gondoljuk át: biztosan szükségünk van-e rá. Aki mindezek után is úgy érzi, szüksége van a pénzre, nézzen szét a piacon, és gondolja át, mekkora az a havi törlesztés, amit még biztosan ki tud fizetni. Azt is számolja ki, hogy az árucikk, amit hitelre kíván megvenni, a végén mennyibe kerül majd” – mondta Kunošík. Szerinte a legnagyobb veszélyt a banki engedéllyel nem rendelkező gyorshitelező társaságok jelentik, amelyek jóval drágábbak a bankoknál. „Legyünk körültekintőek. A nulla százalékos kamat, bár jól hangzik, sokszor magas kezelési költséggel jár, ezért mindig a hitel valós költségeit kifejező teljes hiteldíjmutatót (THM, szlovák rövidítéssel RPMN) figyeljük. Ha ez meghaladja a 20 százalékot, csak azt ajánlhatom, hogy az ilyen társaságtól ne vegyenek fel kölcsönt” – állítja Kunošík. Akik már korábban felvettek ilyen hitelt, azoknak azt ajánlja, hogy a lehető leghamarabb váltsák le egy olcsóbb kölcsönnel. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?