Módosítás 5 perccel 12 előtt

Berlinben sem minden fenékig tejfeTASR-felvételA legfőbb erénye mindenképpen az, hogy még a törvény életbe lépése előtt sikerült megvalósítani, kiküszöbölve ezzel a baloldali és szakszervezeti nyomásra elfogadott kódex legnagyobb hibáit. A munkaerőpiac szereplői közti viszonyokat alapvetően meghatározó törvény koncepciója erősen szocialista ízű: a vállalkozó, a munkahelyteremtő, egyszóval a kapitalista csak a saját érdekét nézi, és legfontosabb feladatának alkalmazottai kizsákmányolását tartja. Ezt megelőzendő, a szociális tárca műhelyében készült törvényben túl nagy szerepet kaptak az alkalmazottak jogai, melyek kiegészülve a szakszervezetek hatásköreivel akadályozhatják a vállalatok irányítását. Egyesek szerint a törvénykönyv A hogyan védjük meg magunkat a munkahelyen, avagy az alkalmazottak önvédelmi kézikönyve címet is viselhetné. A múlt héten Rómában utcára vonult szakszervezeti képviselők biztosan boldogok lennének, ha a munkaerőreform náluk is azt jelentené, amit nálunk jelentett.

A törvény előkészítői csak arról feledkeztek meg, hogy a túlszabályozás éppen azoknak árthat, akiket védeni akarnak: az alkalmazottaknak. Meg akarták óvni őket a túl sok munkától, de ezzel „megvédték” őket a rendes fizetés lehetőségétől is, mivel megfeledkeztek arról, hogy aki Szlovákiában jól akar keresni, annak túlóráznia kell. Szerették volna elérni, hogy minden alkalmazott pihenhessen a hét végén, csak arról feledkeztek meg, hogy például a színészek már évszázadok óta szombaton és vasárnap dolgoznak. El akarták érni, hogy senkinek ne kelljen reggel hat óra előtt dolgoznia, amivel majdnem lehetetlenné tették, hogy a reggel hatkor munkába állók eljussanak a munkahelyükre. Ennek ugyanis feltétele a buszsofőrök és a mozdonyvezetők jóval korábbi munkakezdése.

Ezen „apróságok” mellett a Munkatörvénykönyvnek a hazai munkaerőpiacra gyakorolt összhatása lett volna legnagyobb hibája. Egyes elemzők szerint ugyanis a túlszabályozás mintegy 3 százalékkal növelte volna a különben is magas munkanélküliséget. Az érdekeltek sokáig a homokba dugott fejjel várták, hogy a törvény hatályba lépjen, pedig sejthették, sok kellemetlenség várható. Erre utal, hogy rögtön a törvénykönyv júliusi elfogadása után megrendeltek egy hatástanulmányt, melynek az életbelépés utáni időszak problémáit kellett volna feltárni. A tanulmány szeptemberre elkészült, ám nem következett belőle törvénymódosítás, a törvényalkotók még mindig örültek az érdekegyeztető tanácsban elért konszenzusnak, nem látták indokoltnak a módosítás kezdeményezését. A legérintettebbek, a szociális tárca képviselői, élükön Peter Magvaši miniszterrel a legutolsó pillanatig kitartottak amellett, hogy nem kell módosítás. Ebben a véleményében sokáig támogatta miniszterét a tárca államtitkára, Bauer Edit is: az Új Szónak január végén adott interjúban még elképzelhetetlennek és egyben károsnak tartotta a törvény hatályba lépés előtti módosítását. Az akkor már javában bírált részeket egyrészt az Európai Unió ajánlásaival, másrészt az alkalmazott munkáltatóval szembeni védelmének fontosságával indokolta. Ezzel a véleményével azonban több MKP-képviselő nem értett egyet. Mutatja ezt az a tény is, hogy júliusban, a törvény elfogadásakor a 15 MKP képviselő közül csak hét szavazott igennel.

A március 20-án elfogadott módosítás valóban orvosolja a törvény legszembetűnőbb hibáit. A kérdés csak az, hogy a készítői és a véleményezői mivel foglalkoztak a jogi norma készítésének öt éve alatt. Miért csak elfogadása után emelte fel hangját az egészségügyi és a kulturális miniszter? A munkáltatók szövetsége bevallotta hibáját: későn ébredtek, nem fordítottak elég figyelmet a törvény véleményezésére, amit azzal indokoltak, hogy érdekvédelmi szervezetük társadalmi munkában végezte ezt. Ha elsiklunk afelett, hogy az ország leggazdagabb és gazdaságilag legbefolyásosabb csoportja nem tud megfizetni egy jogászcsapatot, amely szakszerűen véleményezi az őket érintő törvényeket, akár még el is hihetjük állításukat. Sajnos azonban a minisztériumok ezért fizetett munkatársai is rosszul végezték munkájukat, ami sokkal felháborítóbb. Most kicsit újra hátradőlhetnek az érintettek, látszólag eloszlottak a viharfelhők, újra konszenzus született az érdekegyeztető tanácsban. Talán éppen ennek kellene óvatosságra intenie, hiszen ami jó a szakszervezetnek, nem biztos, hogy a társadalomnak is kedvező.