Minimális az infláció

Prága. Csehországban idén februárban csökkent az infláció az egy hónappal korábbihoz képest, azonban éves összehasonlításban nem változott. A munkanélküliség viszont rekordmagasságba, 10,9%-ra szökött fel február végén.

Prága. Csehországban idén februárban csökkent az infláció az egy hónappal korábbihoz képest, azonban éves összehasonlításban nem változott. A munkanélküliség viszont rekordmagasságba, 10,9%-ra szökött fel február végén. A fogyasztói árak az elemzői várakozásokkal összhangban átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek februárban januárhoz képest, ami elemzők szerint arra utal, hogy a kamatemelés néhány hónapot még várathat magára. A tizenkét havi infláció februárban 2,3%-os volt, ugyanannyi, mint januárban, de továbbra is a legnagyobb közel két év óta. Januárban 1,8%-os volt a drágulás az előző hónaphoz képest, miután a fogyasztási- és forgalmi adó változása és a közüzemi díjak emelése felfűtötte az inflációt. Közben a munkaügyi minisztérium közzétette a munkanélküliségi adatokat: e szerint a munkaképes korú lakosság 10,9%-a, 570,8 ezer ember volt munka nélkül február végén az egy hónappal korábbi 10,8%-ot, 569,5 ezret követően. Tavaly februárban 10,2 százalékos volt a munkanélküliség Csehországban. A hírekre a cseh korona tegnap 0,4%-kal 33,085 korona/euróra gyengült a prágai bankközi piacon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?