Milliárdos bevételkiesések az adóparadicsomok miatt

Pozsony |

<p>Évente 60 milliárd euró adóbevételkiesést okoznak az adóparadicsomok az Európai Unió tagállamainak. A tagországok között azonban látványos különbségek vannak. Míg Magyarország a legnagyobb károsultak között van, Szlovákiát alig érinti az adókiesés. Az EU akár szankciókat is bevezethet az adóelkerülőknek helyet nyújtó országok ellen.</p>

A Paradicsom-iratok (Paradise Papers) nevű offshore-botrányt múlt héten kirobbantó német Süddeutsche Zeitung napilap megbízásából egy tekintélyes francia szakember, Gabriel Zucman nyilvánosan elérhető adatok alapján számításokat végzett arról, hogy az egyes tagállamok mennyivel kevesebb bevételre tesznek szert a társasági adóból az adóparadicsomokban működtetett offshore cégek miatt. Eredményei szerint a nemzetközi nagyvállalatok egyedül az EU-ban működő adóparadicsomokba – Belgium, Ciprus, Hollandia, Írország, Luxemburg és Málta – évente 350 milliárd eurót csoportosítanak át könyvelési trükkökkel, hogy minél kisebb legyen az adóterhük.

Uniós ellentétek

Németországban a nagy nemzetközi vállalkozások az alkalmazottak béreként kifizetett minden egyes euró után nagyjából 50 cent nyereséget termelnek, Luxemburgban pedig 3,5 eurót, de nem azért, mert a luxemburgi munkavállalók hétszer termelékenyebbek, hanem azért, mert a cégek Luxemburgba „terelik” a nyereségüket, hogy ne a németországi, hanem a számukra sokkal kedvezőbb luxemburgi szabályok alapján fizethessenek társasági adót. Az ilyen műveletek révén évente nagyjából 600 milliárd euró nyereség áramlik a multinacionális vállalatoktól az adóparadicsomokba a világ összes ilyen országát és különleges státuszú területét együttvéve, amelyek nagyjából 60 milliárd eurótól, a társasági adóból származó bevétel mintegy 20 százalékától fosztják meg az EU-t.

A legnagyobb vesztesek

A legnagyobb kárvallott Németország, amely 17 milliárd euró bevételtől esik el, és 32%-kal több bevétele lenne a társasági adóból, ha nem létezne a pénzügyi szolgáltatások adóparadicsom nevű ágazata, amely az 1980-as években fejlődött ki. A második helyen Franciaország áll, amely 25 százalékkal nagyobb bevételre tenne szert a társasági adóból adóparadicsomok nélkül. A Süddeutsche Zeitung listáján Magyarország a harmadik helyen áll 23%-os aránnyal. Ausztriában ez 13, Lengyelországban 9,5, Csehországban pedig 5,8 százalék. Szlovákia a vizsgált uniós tagországok közül az utolsó előtti helyen áll, 5 százalék körüli bevételkieséssel. Utánunk már csak Bulgária található, amely azonban csak pár tizedponttal van jobb helyzetben, mint Szlovákia. „A legújabb offshore-botrány során nyilvánosságra hozott 13,4 millió dokumentumból nagyjából 3500, az összes dokumentum 0,026 százaléka hozható összefüggésbe Szlovákiával” – nyilatkozta Pavla Holcová, a Tényfeltáró Újságírók Csehországi Központjának (ČCIŽ) az alapítója, aki szerint a Szlovákiával kapcsolatos részleteket napokon belül közzéteszik.

Jöhetnek a szankciók

A most kirobbant botrányra már az uniós pénzügyminiszterek is reagáltak. Az Európai Unió akár szankciókat is bevezethet az adóelkerülőknek és csalóknak pénzmenekítő helyet nyújtó országok ellen – derült ki az uniós pénzügyminiszterek keddi esti ülése után. A kormányok egy feketelistával büntetnék meg azokat az országokat, amelyek nulla vagy ehhez közeli adózást biztosító húzásokkal és a pénzek tulajdonosainak rejtőzködését segítő szabályokkal tolnak ki a tagállamok adófizetőivel. Az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke, Valdis Dombrovskis szerint ellenintézkedéseket szeretnének foganatosítani az olyan országok ellen, amelyek a listára kerülnek. Dombrovskis a bizottság több olyan javaslatát is felsorolta, amelyekkel fel lehet venni a harcot az adóelkerülés és az „agresszív adótervezés” ellen. Bevezetnék például azt, hogy a nagy multik tagállamokra lebontva vallják be, hol mennyit adóznak, így rögtön kibukna, ha valamelyikük sehol se fizet semmit, mert egy alacsony adózású országon át folyatják ki a pénzt. Az előzetes hírek szerint decemberre várható a végleges megállapodás. (mi,TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?