Mi alapján döntenek a vásárlók?

Pozsony |

<p>&bdquo;A pénz jelentős mértékben meghatározza lehetőségeinket, ezért az optimista fogyasztók döntően a magasabb keresetű háztartásokból kerülnek ki, az aggodalmaskodók főleg átlagos jövedelműek, a pesszimisták pedig a legkisebb bevétellel rendelkeznek&rdquo; &ndash; közölte Csengeri László, a GfK piackutató társaság ágazati igazgatója.</p>

 

Az optimista fogyasztók döntően hipermarketekben, illatszerboltokban vásárolnak, egyszerre nagyobb tételben, ezért ritkábban járnak üzletbe, érdeklődési skálájuk széles, gyakorlatilag szinte mindenre vevők, kevésbé rajtolnak rá az akciós termékekre – derült ki a társaság fogyasztói szokásokat feltérképező felméréséből. Az e körbe tartozók nyitottak az újdonságokra, a biotermékek nagy vevői, akár nem tervezett vásárlásokat is végrehajtanak és meglehetősen ingerültek, ha az általuk keresett termék hiányzik a polcokról. Az aggályoskodók szintén főleg a hipermarketeket keresik fel, kiugróan sok alkoholt vesznek, ugyancsak kevesebbszer járnak üzletbe, de a kosarukat nem rakják meg annyira, mint az első csoportba tartozók. Vadásznak az árkedvezményekre, és jellemzően kevésbé csaponganak a bevásárló kocsijukat tolva. A pesszimisták a kisebb boltokat, a diszkontokat, a szupermarketeket keresik fel, a nagy bevásárlóközpontokat kevésbé – ennek oka, hogy az döntően autó használatához kötött. Érdekes, hogy az e kategóriába tartozók járnak leggyakrabban üzletbe, mivel anyagi forrásaik szűkössége miatt képtelenek nagyban vásárolni, másrészt mindig csak az átlagosnál kevesebbet tesznek a kosarukba. Főleg alapvető élelmiszerekre költenek, szórólapok kínálata alapján vásárolnak, a hűségkártyák kitartó használói. A GfK adatai szerint leginkább Pozsony, Nagyszombat és Kassa megyében dominálnak az optimista fogyasztók. A főváros esetében az aggályoskodók aránya szintén magas, Kassa megyében pedig a megyei székhely erőteljesen torzítja az összképet, mivel a megye többi járásában inkább a pesszimisták az uralkodók. Nyitra, Trencsén és Zsolna megyére az aggályos vevők jellemzőek, Besztercebánya és Eperjes megye pedig pesszimista – ez egyáltalán nem véletlen, hiszen ebben a két kerületben van a legtöbb munkanélküli, és itt a legalacsonyabbak a keresetek is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?