Menő a Huawei: növelte a közép- és felsőkategóriás mobilok eladását

<p>Jelentősen növelte a közép- és felsőkategóriás mobiltelefonok eladását a Huawei - derül ki a kínai információs és kommunikációs technológiai konszern fogyasztói üzletágának harmadik negyedéves jelentéséből.</p>

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a fogyasztói üzletág 26 százalékkal növelte értékesítéseit a tavalyihoz képest, 32,03 millió telefont adtak el a szeptember végéig tartó három hónapban. A készülék-eladások mintegy negyedét kitevő közép- és felsőkategóriás mobilok értékesítése 162 százalékkal bővült.     Emlékeztetnek arra, hogy az elmúlt három évben a Huawei az alsókategóriás termékekről a közép- és csúcskategóriás készülékekre helyezte a hangsúlyt, és értékesítési csatornáit kiterjesztette a világhálóra. Ennek eredményeképpen megugrottak a zászlóshajónak számító termékek eladásai, 2014 szeptemberében több mint 3 millió csúcskategóriás Ascend P7 készüléket szállítottak ki világszerte.     Az idén októberben a Huawei első kínai vállalatként felkerült az Interbrand legértékesebb globális márkák listájára, márkaértékét 4,3 milliárd dollárra becsülik - jegyzi meg a közlemény.    A kínai informatikai konszern árbevétele 2013-ban 39,4 milliárd dollár volt, ennek 13 százalékát kutatás-fejlesztésre fordította. A Huawei 2005 óta van jelen Magyarországon,  a budapesti iroda mellett Pécsen és Komáromban egész Európát ellátó gyártási központot (Huawei Europe Supply Center), illetve Biatorbágyon szintén európai hatáskörű logisztikai központot tart fenn (Huawei Europe Logistic Center). A vállalat Magyarországon kétszáz alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül, és mintegy háromezer embernek biztosít munkát közvetve.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?