Melyik lakáshitelt válasszuk?

Pozsony. Ha lakást vagy családi házat szeretnénk építeni, ám nincs elég pénzünk, miközben nem teljesítjük az állami támogatás feltételeit, nem szabadna feladnunk a harcot. A bankok jelzáloghitelei és a lakás-takarékpénztári kölcsönök is segíthetnek rajtunk. Kihez forduljunk?

A lakást vásárlók vagy családi házat építők számára továbbra is a Lakásfejlesztési Alap kínálja a legolcsóbb kölcsöntČTK-felvételA jelzáloghiteleket nyújtó bankok ajánlata gazdagabb, míg a lakás-takarékpénztárak olcsóbbak. Ez utóbbiak esetében azonban ahhoz, hogy kedvező hitelhez juthassunk, legalább két évig kell takarékoskodnunk. Hogy melyik finanszírozási forma éri meg a leginkább, az az ügyfelek anyagi helyzetétől függ. Épp ezért mielőtt hozzálátnánk az építkezéshez, vagy lakás után néznénk, érdemes felmérni az aktuális ajánlatot.

A jelzáloghitelek olcsóbbak, ha minél hamarabb saját lakásban vagy házban szeretnénk lakni, miközben nem elhanyagolható az állam által a fiatalok számára nyújtott támogatás sem – derül ki a Symsite Research elemzéséből. A lakás-takarékpénztárak ugyanakkor a bankokhoz képest lényegesen kedvezőbb éves kamatokat kínálnak. Ezek esetében ez akár 2,9 százalékos is lehet, amit ráadásul a visszafizetés idejére garantálnak. Ehhez azonban legalább két éves takarékoskodásra van szükségünk, miközben a kért összeg legalább negyedét a megtakarítás folyamán be kell fizetnünk.

A jelzáloghitelek előnye ezzel szemben az, hogy az ügyfelek több variáció közül választhatnak. Az Általános Hitelbank (VÚB) például az ingatlan értékének a 120 százalékára nyújt hitelt. A ČSOB ugyanekkor 40 éves futamidejű jelzáloghitelt kínál.

A Tatra banka olyan jelzáloghitelt is kínál az ügyfeleinek, amelyhez nem kell külön bizonyítanunk a bevételeinket. Ezzel elsősorban azon ügyfeleinknek szeretnénk kedvezni, akiknek ugyan vannak bizonyos bevételei, de ezt nem tudják igazolni – állítja Tereza Copláková, a pénzintézet szóvivője. Szerinte elsősorban azon ügyfelekre gondoltak, akik vállalkozóként dolgoznak, külföldön vállalnak munkát, vagy az ingatlanukat adták bérbe, és az így befolyt összegből fizetik a hitelt.

A szlovákiai hitelpiacon manapság az úgynevezett amerikai jelzáloghitelek is jelen vannak, amelyek esetében nem kell külön megindokolni, mire is használjuk fel a pénzt. Vagyis az ingatlanunkat zálogba helyezve a hitelt akár gépkocsi vásárlására is felhasználhatjuk, miközben a kamatláb alacsonyabb, mint a klasszikus hitelek esetében. A szlovákiai bankok manapság már euró alapú hitelt is nyújtanak, ami elsősorban annak fényében lehet érdekes, hogy a szlovák korona egyre erősebb a közös európai fizetőeszközzel szemben.

A hazai bankok közötti egyre élesebb konkurenciaharc miatt azonban a pénzintézetek igyekeznek minél több előnyt nyújtani az ügyfeleiknek. Ha a hitel a zálogba helyezett ingatlan legfeljebb 70 százalékának felel meg, a bankok többsége már nem követeli meg az igazolást arról, hogy a hitelt mire is használjuk fel. Az Általános Hitelbank szóvivője, Alena Walterová szerint ez esetben az ügyfelek számára az jelentheti a legnagyobb előnyt, hogy ha a lakásépítésre szánt hitelből fennmarad bizonyos összeg, ezt bármire felhasználhatjuk. Ezt a hitelt így elsősorban azok használják fel, akik nem csak lakást szeretnének vásárolni, hanem a hitelből a megvásárolt lakás berendezését is szeretnék megvenni. A lakást vásárlók vagy családi házat építők számára ugyanakkor továbbra is a Lakásfejlesztési Alap jelenti a legolcsóbb megoldást. Az állam az alapon keresztül harminc éves futamidejű hitelt nyújt, miközben az éves kamat 1-3,5 százalék között mozog. A 35 évnél fiatalabb hiteligénylők két százalékos éves kamatra számíthatnak. A kiadások minimum ötödét azonban saját forrásokból kell állnia, és igazolnia kell azt is, hogy a hitelt képes visszafizetni. Az alapnál csak azoknak van esélyük a hitelre, akiknek a havi bevételeik a létminimum 1,3-3,5-szöröse között mozognak. (mi, hn, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?