<p>Megkezdődött szombat hajnalban a British Airways (BA) légitársaság légi utaskísérőinek háromnaposra tervezett sztrájkja.</p>
Megkezdődött a British Airways sztrájkja
A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.
A jelenleg érvényes sztrájkmenetrend alapján a budapesti járatok közül a munkabeszüntetés mindhárom napján egy járatpár fog közlekedni, BA 868-869-es járatszámmal, jóllehet ezeket egy másik légitársaság, a holland Transavia üzemelteti, Boeing 737-es repülőgépekkel.
A BA szombat hajnali kiírása szerint a többi budapesti British Arways-járatot a sztrájknapokra törölték.
A BA 12 ezer utaskísérője a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite felhívására szüntette be a munkát hétfő éjfélig. A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül 1100-at töröltek.
Március 27-étől újabb, akkor már négynapos sztrájkot tervez az érdekképviselet, amely szerint április második felében további sztrájkok lehetnek, ha addig sem sikerül megegyezni a vállalatvezetéssel a vitás bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekben.
A március végére tervezett sztrájkidőszakra a légitársaság felfüggesztette a jegyárusítást.
A cég már a munkabeszüntetési tervek bejelentése után kidolgozta sztrájkmenetrendjét, amelynek alapján - a társaság reményei szerint - a három sztrájknapra repülőjeggyel bíró utasok hozzávetőleg 65 százaléka eljut célállomására. Ez azt jelenti, hogy a napi 75 ezer utas közül 49 ezernek az elutazását látja biztosítottnak a cég.
A British Airways munkára jelentkező önkéntesekkel, illetve más légitársaságoktól, személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel igyekszik fenntartani a forgalom egy részét.
Becslések szerint a személyzettel ellátott repülőgépek bérlése a három napra hozzávetőleg 25 millió fontjába (7,5 milliárd forint) kerül a vállalatnak.
A BA még egyik legádázabb riválisától, a "fapados" Ryanairtől is bérelt három repülőgépet.
A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában.
A BA ugyanakkor felhívta utasai figyelmét arra, hogy a sztrájk befejeződése után is lehetnek fennakadások a forgalomban, az áthúzódó hatások miatt.
A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.
A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.
A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.
A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.
Willie Walsh vezérigazgató nemrégiben kijelentette, hogy a légitársaság "a túlélésért küzd". A BA a márciussal véget érő jelenlegi pénzügyi évben összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.