Megállíthatatlan volt a lavina

Három héttel azután, hogy a Horizont Slovakia csoportba tartozó BMG Invest leállt, a nem banki szubjektumok csoportjába tartozó másik két legnagyobb társaság, a Drukos részeként miködő BDV szövetkezet és az AGW is bejelentette: hétfőtől ügyfeleik nem jutnak a pénzükhöz.

„Értse meg, nem tudom megmondani, mikor látják viszont pénzüket.“ Tegnap az AGW kassai irodájában is égtek a telefonvonalak.TASR-felvételA banki engedéllyel nem rendelkező, ennek dacára a lakossági megtakarításokat csalogatóan magas kamattal kezelő három nagy, országos hálózattal bíró társaság, a kassai BMG Invest, a besztercebányai Drukos csoportba tartozó BDV és az ugyancsak kassai AGW befejezte működését. Mindhárom jelezte ugyan, hogy csak átmenetileg, azonban az eddig Szlovákiában csődbe jutott több mint 20 hasonló pénzgyűjtő társaság közül a leállását követően egyik sem tudott újra talpra állni. A közel 200 ezer kárvallott kliensnek mintegy 1520 milliárd koronája ragadt benn ebben a három vállalkozásban. A rendőrség illetékes csoportja ugyan már javában nyomoz a legnagyobbak közül elsőként összeomlott BMG Invest ügyében, ám ez már mit sem segít a klienseken, akik nem egyszer egy élet megtakarítását, helyenként több millió koronát helyeztek el e társaságoknál.

A nem banki társaságok agresszív reklámkampánnyal és hihetetlennek tűnő hozammal néhány év leforgása alatt ügyfelek tömegeit vonzotta magához. A Befektetési Társaságok Társulásának (ASS) becslései szerint ezek a piramisjátékot folytató cégek rengeteg pénzt öltek a reklámokba. 1998-ban öszszesen mintegy 180 millió koronát fordítottak erre, 1999-ben már 265 milliót, 2000-ben pedig 340 milliót. Csak összehasonlításul: a sokkal több pénzt kezelő teljes szlovákiai bankszektor hirdetései költségei 2000-ben nem érték el a 330 millió koronát. A nem banki szubjektumok tudást és szakértelmet sugalló szlogenjei, és persze meglepően magas kamatai sokakat levettek a lábukról. A lakosság a számos korábbi csőd ellenére szívesen bízza megtakarításait a banki engedéllyel nem rendelkező társaságokra, mivel e cégek a napjainkban szokványos 6-8 százalékos banki kamat helyett akár évi 39 százalékos nyereséggel is kecsegtetnek. Sokan, különösen az idősebb korosztály, mindmáig abban a téves elképzelésben ringatják magukat, hogy ha baj van, úgyis segít az állam, egyszerien nem érzékelik a bankok és a pénzt forgató egyéb társaságok közötti szakadéknyi különbséget. Nálunk az emberek még mindig sokkal több energiát fordítanak a pénz keresésére, mint a fizetőeszköz jó és biztonságos befektetésére. A Betétkezelő Társaságok Szövetségének adatai szerint Szlovákia minden ötödik polgára már helyezett el pénzt nem banki társaságoknál. Az ügyfeleket az sem riasztotta el, hogy az évek során több mint 20 nem banki szubjektum omlott öszsze úgy, hogy ügyfeleit egyáltalán nem kártalanította. Az eddigi csődök legalább 4 milliárd korona kárt okoztak a takarékoskodóknak, ennek dacára sokan nem okultak. Nem érdektelen tudatosítani: a becsődölt társaságok átlagos élettartama 4 év volt. Fennmaradásukhoz évente 30-40 százalékkal kellett volna növelniük betétjeik volumenét, ami egy ideig sikerült is, ám a BMG Invest idei megroppanásával a bizalom végleg elpárolgott, és a folyamat a dominóelv logikáját követte. Ahogy František Mojžiš, a Drukos főnöke nyilatkozta: „Megállíthatatlan volt a lavina.“ Vajon ki a vétkes? A már említett Mojžiš például a Penta Group befektetési és pénzügyi csoportot vádolja, mivel szerinte e tőkeerős társaság hiénaként így akarja olcsón felvásárolni a Drukost. A Penta Group máris bírósághoz fordult, mondván, Mojžiš hazudik és rémhíreket terjeszt. A látványos perrel fenyegető ügy azonban mindössze mellékes kísérő jelenség a nagyot bukott ügyfelek számára, hiszen ők a pénzüket szeretnék visszakapni. A Horizont Slovakia, a Drukos és az AGW egybehangzóan állítja: komoly egyéb érdekeltségeik vannak, ezek eladásával, vagy az ebből befolyó nyereségből ki lehet elégíteni a klienseket. Állításuk mindössze részben igaz; ha a türelmetlen hitelezőik csődeljárást indítanak ellenük, akkor a csődbiztos által értékesített vagyonrészből először magát a csődbiztost, majd a társadalom- és egészségbiztosítót, a hitelező bankokat elégítik ki, s csupán a fennmaradó, jelentéktelenné olvadt összegből fizetik ki a magas hozamban bízó, ám póruljárt ügyfeleket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?