Még nem biztos az eurónk

Frankfurt/Pozsony. Májusban az éves infláció 1,5%-ra süllyedt, ami már elegendőnek bizonyulhat az euró 2009-es bevezetéséhez.

Frankfurt/Pozsony. Májusban az éves infláció 1,5%-ra süllyedt, ami már elegendőnek bizonyulhat az euró 2009-es bevezetéséhez. A frankfurti Európai Központi Bank 2008 tavaszán vizsgálja meg Szlovákia inflációs szintjét, előreláthatólag 2,7%-os ütemű pénzromlás alatt kell maradnunk a maastrichti kritérium teljesítése érdekében. Azonban az euróért felelős Európai Központi Bank szerint nem elég, ha Szlovákia a vizsgált időszakban megfelel ennek a feltételnek, hanem az a mérvadó, hogy hosszabb távon is tartani tudja-e az alacsony szintű infláció szintjét. Ha Szlovákia minden igyekezete ellenére mégsem léphetne be az eurózónába, akkor az katasztrofális hatást váltana ki a hazai pénzpiacon, nagy valószínűséggel zuhanna a korona árfolyama is.

Szlovákia elkezdheti az euróérmék verésének előkészületeit – Pozsony ezt a jogot azután szerezte meg, hogy június 15-én aláírta az eurózóna és az Európai Bizottság által ellenjegyzett memorandumot. A feladattal a körmöcbányai pénzverdét bízzák meg, ahol 2007 második felében elkezdődik a kiválasztott nemzeti szimbólumokkal ellátott érmék próbaverése. (S, T)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?