Luxus lakóhajók, houseboatok készülhetnek Komáromban

 

Luxus houseboatok - lakóhajók, úszó lakószigetek - gyártását tervezi a komáromi hajógyárban Orsós Gábor, magyar származású osztrák vállalkozó - számolt be róla az AFP hírügynökség.

Peter Bulla, a hajógyár vezérigazgatója lapunk kérdésére megerősítette: megkezdődtek a tárgyalások a vállalkozóval, de még csak az elején tartanak egy hosszú folyamatnak. Jó esetben október-november tájékán kezdődhetne a gyártás. „Tudni kell azt is, hogy egy teljesen más profilú termékről van szó, mint amit eddig gyártottunk, éppen ezért a lakóhajóknak csak egy bizonyosrészét,ahajótestettudjuk magunk elkészíteni - mondta. -Azegyik lehetséges változat szerint a további munkafázisokat az általunk bérbe adott szerelőcsarnokokban végezhetné egyerreszakosodottcég.“

Orsós a hírügynökségnek azt is elárulta, hogy eddig ilyen lakóhajókat még nem gyártatott, de szerinte 18-24 hónapon belül elkészülhet az első. „Világszerte nagy az érdeklődés, megvannak az első előzetes megrendelések“ - tette hozzá. Komáromban évente 5-15 lakóhajókészülhetne. A komáromi hajógyárat megszűnés fenyegeti, jelenleg egyetlen hajón sem dolgoznak, azutolsót áprilisvégénbocsátották vízre. A gyár már csak mintegy hetven személynek tud munkát biztosítani, ők vaskonstrukciókat készítenek. Teherhajó-megrendeléseik lennének ugyan, ám a bankok nem nyújtanak áthidaló hitelt a gyártás finanszírozásra. Bulla tájékoztatása szerint tovább tárgyalnak a bankokkal a lehetséges pénzügyi megoldásokról. A luxus lakóhajók gyártása kiegészítő tevékenység lehetne, magát a hajógyárat nem mentheti meg.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?