Pozsony. Szlovákia gazdasági növekedése a tavalyi 4,4 százalékról idén 3,7 százalékra csökken, jövőre azonban ismét 4,5 százalékos növekedésre számíthatunk – derül ki az Európai Bizottság legfrissebb elemzéséből. A hazai szakemberek az idei évre 2,9-5,5 százalék közötti növekedést jeleznek előre.
Lelassul a gazdaságunk
Az Európai Bizottság szerint ugyanis a kormány megszorító intézkedései idén és jövőre is visszafogják a gazdasági növekedést. Emiatt a bizottság gazdasági szakértői kevésbé optimisták gazdasági növekedésünket illetően. Korábban még 3,9 százalékos növekedést jósoltak az idei, és 4,8 százalékosat a jövő évre. Gazdaságunk azonban még így is gyorsabban nő majd mint a környező reformországoké. Az Európai Unióhoz csatlakozó 10 reformország idei gazdasági növekedése átlagosan 3,1%-os, a jövő évi pedig 4%-os lesz.
Hazai gazdasági szakembereink az idei évre 2,9–5,5% közötti növekedést jeleznek előre. Megegyeznek azonban abban, hogy jövőre gyorsul a gazdasági teljesítményünk, és a gyorsulás fennmarad az elkövetkező években is. Jövőre így 2,1–6,1 százalékos, 2005-re pedig 2,5–6,6 százalékos növekedésre számítanak. A pénzügyminisztérium 2004-re 4,1 százalékos gazdasági növekedésre számít. Gazdasági növekedésünknek az elkövetkező időszakban jelentős lökést adhat országunk csatlakozása az Európai Pénzügyi Unióhoz is. Az euró bevezetése – Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint – 1 százalékkal javíthat országunk gazdasági növekedésén. A pénzügy 2008-ra jósolja előre csatlakozásunkat az eurózónához.
Az elkövetkező időszakban jelentős javulásra számíthatunk a közkiadások hiányában is. Közkiadásaink hiánya, amely tavaly még a hazai össztermék 7,7%-át tette ki, jövőre várhatóan az össztermék 3,8 százalékára csökken. Korántsem ilyen optimista az Európai Bizottság a munkanélküliséget illetően. Ez ugyan a bizottság előrejelzése szerint idén 18,2, jövőre pedig 17,8%-ra csökken, azonban ez még mindig európai csúcsokat döntöget. Ennél magasabb munkanélküliség a csatlakozó országok közül csak Lengyelországban van, ahol ez 20%. Az állástalanok számának további csökkentését elsősorban a hazai vállalatok folytatódó szerkezetátalakítása akadályozza, hiszen ezek igyekeznek megszabadulni a fölösleges munkaerőtől. Idén megugrik az infláció is. Tavaly a választások miatt a kormány nem emelte az államilag szabályozott árakat, a pénzromlás így alig 3,3% volt. Idén azonban újult erővel láttak hozzá az áremelésekhez, az éves infláció az Európai Bizottság szerint 8,8 százalék lesz. Kicsit alacsonyabb, ám még mindig magas lesz az infláció jövőre is, amikor ez 7,4% körül fog mozogni. Mindkét évben ez lesz a legnagyobb arányú pénzromlás a csatlakozni kívánó 10 ország közül. A pénzügyminisztérium szerint jövőre a szlovák korona árfolyama 41,7 korona/euró és 37,9 korona/dollár körül fog mozogni. Ez lehetővé teszi, hogy a hitelek kamatlábai az idei 8,3%-ról jövőre 7,2%-ra csökkenjenek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.