Lausanne. A lausanne-i IMD vezetőképző és gazdaságkutató intézet legfrissebb versenyképességi világranglistáján Szlovákia előretört, mégpedig a tavalyi 46. helyről a 40-re, s ezzel maga mögött hagyta többek között a 34. helyről a 42-re esett Magyarországot, valamint a 43. Csehországot.
Lehagytuk Magyarországot és Csehországot
A kutatás figyelembe veszi a gazdasági teljesítményt, az állami és üzleti környezetet illetve az infrastruktúra fejlettségét. Mindent összevetve Magyarországnak, de Európának is kemény kritikát jelenthet a legújabb tájékoztató. A kelet-európai régióból Észtország áll a legelőkelőbb, harmincegyedik helyen, őket követik a szlovákok negyvenedik helyezésükkel, majd a Magyarország és Csehország után Románia következik az ötvennegyedik helyen. Lengyelország az ötvenhetedik, a listát pedig egy dél-amerikai állam, Venezuela zárja. A világ legversenyképesebb gazdasága az IMD szerint hagyományosan az Egyesült Államok. Közvetlenül utána Szingapúr, Kanada és Ausztrália következik, Dánia az első, európai kontinensen található ország a hetedik, ĺrország a tizedik, Németország a huszonegyedik. Nagy-Britannia a huszonkettedik, Franciaország a harmincadik. Érdekes, hogy miközben az Európai Unió egyik fő célkitűzése, a lisszaboni program célja, hogy a közösség 2010-re a világ legversenyképesebb régiójává váljon, addig az IMD jelentése arról számol be, hogy az európai államoknak egy-két kivételtől eltekintve folyamatosan romlott a versenyképessége az elmúlt négy évben. Ezzel szemben a távol-keleti régió folyamatosan erősödött 2000 óta. (I, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.