Kötbér fizetésével kecsegtetnek

Pozsony. Nem igaz, hogy kötbérként a Nemzeti Vagyonalap (FNM) fejenként 2000–2400 koronát fizetne a vagyonalapi kötvények egykori tulajdonosainak – jelentette be Tatjana Lesajová, az FNM szóvivője. Ezzel a Markíza televízió hírét cáfolta, amely jókora riadalmat váltott ki az érintettek között.

Pozsony. Nem igaz, hogy kötbérként a Nemzeti Vagyonalap (FNM) fejenként 2000–2400 koronát fizetne a vagyonalapi kötvények egykori tulajdonosainak – jelentette be Tatjana Lesajová, az FNM szóvivője. Ezzel a Markíza televízió hírét cáfolta, amely jókora riadalmat váltott ki az érintettek között. A hír alapja, hogy egyes állítások szerint az FNM-től bírósági úton az eredeti érték 17,6 százalékát kitevő késedelmi díj perelhető, arra hivatkozva, hogy annak idején a megszabottnál később fizette ki a lakossági kötvényeit. Ezzel kapcsolatban az ír Jojan Consultants cég dílerei már hónapok óta járják a településeket és kétszáz koronát fizetnek azoknak, akik írásos szerződésben adják el nekik ezt a követelésüket. Az ír cég persze abban bízik, hogy ezt majd a bíróságon keresztül érvényesíti és így szép haszonra tesz szert. A minap a Markíza televízió ezt már kész tényként tálalta, így sokan sajnálni kezdték, hogy aláírták a szerződést. Az FNM szóvivője azonban bejelentette, hogy az írek még a bírósági pert sem kezdeményezték, nemhogy nyertek volna. De nem ők az egyetlenek, már több mint húsz hasonló per zajlik. Voltak ugyanis olyanok, akik bírósági végrehajtással próbálkoztak, de a vagyonalapnak ezeket is sikerült elodázni és az ügyet perre vinni. A vagyonalap állítja, hogy ő betartotta a határidőket, eddig egy per zárult le, ebben a szervezet jogi képviselőjének állítása szerint a bíróság nekik adott igazat. Aki esetleg még mindig sajnálja, hogy 200 koronáért lemondott erről a lehetőségről, érdemes tudatosítania, hogy a kötbért különben is mindenkinek magának kell bírósági úton érvényesíteni. Egyének esetében az utánajárás és különféle költségek miatt még a sikeres per sem járna különösebb haszonnal. (tuba)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?