Kizárható a kurzuskilengés

Pozsony. Az államháztartási hiány idei nagysága még akkor is jobban alakul az eredetileg tervezettnél, ha a deficitbe beleszámítjuk az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat által javasolt tételeket – közölte tegnap František Palko pénzügyi államtitkár az euró bevezetéséről szóló konferencián.

Pozsony. Az államháztartási hiány idei nagysága még akkor is jobban alakul az eredetileg tervezettnél, ha a deficitbe beleszámítjuk az Európai Unió statisztikai szervezete, az Eurostat által javasolt tételeket – közölte tegnap František Palko pénzügyi államtitkár az euró bevezetéséről szóló konferencián. Palko ezzel megerősítette Ivan Šramko jegybanki elnök minapi állítását, aki szerint az Eurostat igényeinek figyelembe vétele sem veszélyezteti az euró 2009-es átvételét. Az euróhoz szükséges maastrichti kritériumok egyike, hogy az államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) 3 százalékát. Az Eurostat igényei várhatóan 0,2 százalékponttal mélyítik az idei éves hiányt, ám ez még így sem lesz több 2,9 százaléknál. A Fico-kormány pedig tegnap kötelezte magát arra, hogy a jövő évi állami költségvetést úgy állítják össze, hogy az államháztartási deficitet az ideinél is jobban lefaragják, mégpedig a GDP 2,3 százalékára. Ezek fontos, a piac irányába tett megnyugtató kijelentések, melyek a korona árfolyamát erősítik. Ezt azért lényeges leszögeznünk, mert a korona az Eurostat szeptemberi figyelmeztetése hatására látványos zuhanórepülésbe kezdett, néhány nap alatt több mint 60 fillért gyengült az euróhoz viszonyítva. Tegnapra viszont már kis híján helyreállt a rend, újra 33,500 korona/euró volt a kurzus. Ez is jelzi, hogy Szlovákia fizetőeszköze mennyire ki van téve a pénzpiacok éppen uralkodó hangulatának, márpedig az intenzív kurzuskilengés megnehezíti a tervezést, a távlatos gondolkodást. Ha 2009-ben sikerül bevezetnünk az eurót, akkor stabillá válik a pénzügyi környezet. (shz, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?