Kiskereskedők éhbéren

Pozsony. Januárban, az inflációt figyelembe véve, a bérek leginkább a távközlési szolgáltatások esetében nőttek. A statisztikai hivatal által kiadott legfrissebb jelentés szerint az ágazatban dolgozók bére csaknem 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi fizetéseket.

Pozsony. Januárban, az inflációt figyelembe véve, a bérek leginkább a távközlési szolgáltatások esetében nőttek. A statisztikai hivatal által kiadott legfrissebb jelentés szerint az ágazatban dolgozók bére csaknem 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi fizetéseket. Kollégáik a postánál ugyanakkor alig 3 százalékos béremelkedésnek örülhettek. A két ágazatban a nominálbér együttesen elérte a 15 452 koronát. Csaknem 5 százalékkal magasabb fizetést kaptak azonban a közlekedésben és 3 százalékkal az iparban dolgozók is. Az előbbiben januárban 13 527 korona volt az átlagbér, míg az iparban csaknem azonos szinten, 13 593 korona körül mozgott. Továbbra sem javult a helyzetük azonban az építőipari alkalmazottaknak, az ágazatban ugyanis több mint 3 százalékkal csökkent az átlagos reálbér, januárban így ez csak 10 479 koronát tett ki. Ettől is alacsonyabb az átlagbér a kiskereskedelemben, ahol a 9 ezer koronát is alig éri el, miközben az ágazat reálbére folyamatosan csökken. Ennek fényében nem csoda, ha az ágazat alkalmazottainak száma az elmúlt egy évben több mint 10 százalékkal esett vissza. Több mint 5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság azonban a távközlésben is, ami elsősorban Szlovák Távközlési Vállalat elbocsátásainak a számlájára írható. A legtöbb alkalmazottat továbbra is az ipar foglalkoztatja, ahol januárban 551 ezren dolgoztak. A nagykereskedelem 147 ezer, a kiskereskedelem 136 ezer, az építőipar 118 ezer, a közlekedés 96 ezer embernek adott munkát. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?