Kínai pénzből épül atomerőmű Nagy-Britanniában

London |

<p>A brit kormány beleegyezett abba, hogy kínai részvétellel épüljön új atomerőmű az ország területén - közölte a BBC.</p>

A brit közszolgálati rádió beszámolója szerint a jövő héten írja alá a brit pénzügyminiszter kínai kollégájával azt a dokumentumot, amely lehetőséget ad a China General Nuclear Power Groupnak (CGN) arra, hogy befektetőként részt vegyen a nyugat-angliai Hinkley Pointban létrehozandó atomerőmű építésében.     A létesítmény generálkivitelezője a francia Electricité de France (EDF), két blokkot építenek, amelyek harmadik generációs francia-német EPR (Európai Nyomottvizes Reaktor) technológiát képviselnek.     Londonban hangsúlyozták, hogy kínai tőke nélkül nem lehetne megvalósítani a 14 milliárd fontba (csaknem 21,5 milliárd dollár) kerülő tervet. A BBC beszámolója szerint ugyanis sem a brit kormány, sem pedig a francia EDF cég nem rendelkezik jelenleg ekkora összeggel, a bankok pedig elutasították a hitelkérelmet arra hivatkozva, hogy bizonytalannak vélik az atomenergia kilátását az Európai Unióban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?