Kínai és arab kézbe kerülhet a Reebok

Berlin |

<p>Felszökött az Adidas AG részvényeinek árfolyama, miután a Wall Street Journal (WSJ) értesülése szerint hongkongi és arab befektetők ajánlatot tesznek a német cég tulajdonában lévő amerikai Reebok sportszergyártó megvásárlására.</p>

Az amerikai üzleti napilap hétfői számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a hongkongi Jynwel Capital befektetési és tanácsadó cég, valamint Abu Dzabi állami befektetési alapja 2,2 milliárd dolláros ajánlatot tesz az Adidas igazgatóságának a Reebok átvételére.

Az Adidas nem kommentálta a lapértesülést. Az Adidas, a Nike után a világ második legnagyobb sportszergyártója 2005-ben 3,8 milliárd dollárért vásárolta meg az amerikai központú Reebokot. Az ügylet kezdetben megkétszerezte az Adidas eladásait az amerikai piacon, a német cég azonban a későbbiekben több nagy volumenű szerződést elvesztett, és piaci részesedése 2013-ig 5,6 százalékra csökkent.

Az Adidas részvényeinek jegyzése az idén sorozatos profitfigyelmeztetések nyomán 41 százalékkal zuhant, a WSJ cikke azonban hétfőn 5,6 százalékkal felhajtotta a papír árfolyamát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?