Kiegyensúlyozottabb államháztartást

Pozsony. A pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetést úgy állítja össze, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a bruttó hazai termelés 3,4 százalékát, ami a jövő évi államháztartás esetében 44 milliárd koronát jelent – állítja Ivan Mikloš pénzügyminiszter.

Pozsony. A pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetést úgy állítja össze, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a bruttó hazai termelés 3,4 százalékát, ami a jövő évi államháztartás esetében 44 milliárd koronát jelent – állítja Ivan Mikloš pénzügyminiszter. Ezzel jelentős mértékben sikerül megközelíteni a pénzügy terveit, amelyek szerint 2006-ra az államháztartás deficitje nem haladja meg a bruttó hazai termelés 3 százalékát. Idén az államháztartási hiány 57,5 milliárd korona, ami a GDP csaknem 5 százaléka. Tavaly a hiány még 7,3 százalékos volt. Ha figyelembe vesszük a többi közkiadást is, akkor az állami költségvetés hiánya jövőre 52,3 milliárd korona lesz, ami 3,8 milliárd koronával kevesebb, mint idén. A pénzügy jövőre 264 milliárd koronás bevételekre számít, ami 28,6 milliárd koronával, vagyis 12,2 százalékkal több, mint idén. Bevételeinkből 14,2 milliárd koronát jövőre már az Európai Uniótól kapunk. Csaknem 25 milliárd koronával nőnek a kiadásaink is, amelyek jövőre 316,3 milliárd koronát tesznek ki. A pénzügy az elkövetkező évben vissza kívánja fogni a közszféra 13. havi bérét, aminek köszönhetően 10 milliárd korona körüli összeget takaríthatnának meg. Költségvetési tervezetében a pénzügy jövőre a gazdaság 4,6 százalékos növekedésével számol, amihez első-sorban a növekvő kivitel és a befektetések járulnak hozzá. Az infláció a pénzügy szerint az idei 8,8 százalék után, jövőre 7,5 százalékos, a munkanélküliség, egy százalékos esést, követően pedig 17 százalékos lesz. A jövő évi költségvetés összeállítását már jelentős mértékben befolyásolta a jövő év májusára tervezett európai uniós tagságunk is. Jövőre az uniós költségvetéshez 10,5 milliárd koronával kellene hozzájárulnunk. Ennél azonban lényegesen nagyobb, 26,7 milliárd koronás összeget kapunk az Európai Uniótól. Ebből 14,2 milliárd korona a költségvetésen keresztül, a fennmaradó rész pedig a költségvetésen kívüli forrásokon keresztül érkezik az országba. Eltér a jövő évi költségvetés az ideitől abban is, hogy 2004-ben a kormány 5,3 milliárd koronát tesz félre a számára fontos projektumok finanszírozására. Mikloš szerint ugyanakkor nem lesz semmilyen hatással a jövő évi költségvetésre a tervezett adóreform, ezt ugyanis eleve úgy tervezik, hogy a költségvetés számára neutrális legyen. Jövő évi költségvetési tervezetét a pénzügy augusztus 15-én nyújtja be a kormánynak, amit ez szeptember végéig fogadhatna el. A kormánytervezetet így akár már október 15-én be lehetne nyújtani a parlamentnek. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?