Keresettek a sofőrök

Arriva
Pozsony |

A közlekedésben is gondot okoz a munkaerőhiány.

„A tavalyihoz képest javult a helyzet, ez azonban továbbra sem nevezhető optimálisnak” – nyilatkozta László Ivan, a Szlovákiában 10. éve tevékenykedő piacvezető busztársaság, az Arriva vezérigazgatója. Szerinte továbbra is 67 sofőri állást nem sikerül betölteniük. Annak ellenére sem, hogy a sofőrök fizetése tavaly átlagosan minimum 4, idén pedig 10%-kal nőtt. Az Arriva szerint a sofőrhiány a szomszédos országokban is gondot okoz, egyedül Ukrajnából sikerült pár tucat buszsofőrt szerződtetniük. Idén az Arriva 1350 busszal szállítja az utasokat, alkalmazottainak száma megközelíti a 2400-at. Közülük 1700 a sofőr, akiknek az átlagéletkora meghaladja az 50 évet. A Nyitra, Nagyszombat, Zsolna és Kassa megyében aktív társaság a helyközi járatok mellett a távolsági járatokat is megcélozza, sőt a vasúti személyszállítás iránt is nyitott. (só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?