Kelendőbbek a vidéki ingatlanok

Pozsony. A nagyobb városokban lakóknak egyre inkább megéri eladni a lakásukat, és vidékre költözni. Nagyszombat, Nyitra és Kassa környékén egy régebbi családi házhoz már 2-3 millió koronáért is hozzájuthatunk, miközben ezekben a városokban manapság nagyjából hasonló összegért válhatunk meg a háromszobás lakásunktól. Mire kellene odafigyelnünk a vásárlásnál?

Vidékre költözni többnyire azoknak éri meg, akik öregebb házat szeretnének vásárolni, az új családi házak ára ugyanis az elmúlt időszakban szintén jelentős mértékben megugrottPavol Funtál felvételeSzlovákiában manapság a családi házak négyzetmétere olcsóbb, mint a lakásoké. A jegybank elemzése szerint országos átlagban a családi házak négyzetmétere idén tavasszal 38 ezer koronába került, míg a lakások esetében ez elérte a 45 ezer koronát. Manapság a megyeszékhelyeken a családi házak ugyan drágábbak, mint a lakások, mindez azonban azzal magyarázható, hogy az ár felét a telekért kért összeg teszi ki. A telkek ára az elmúlt időszakban ugyanis jelentős mértékben nőtt. Vidékre költözni azonban többnyire csak azoknak éri meg, akik a lakásukért cserébe öregebb házat szeretnének vásárolni, hiszen az új családi házak ára az elmúlt időszakban szintén jelentős mértékben megugrott.

Jelentős eltérések mutathatók ki az elmúlt időszak drágulásaiban is. Példaként Nyitra hozható fel, ahol az öregebb családi házak ára nagyjából félmillió koronával drágult, miközben a lakások esetében a drágulás elérte az egymillió koronát. Nyitrán és környékén manapság így az öregebb családi házakhoz nagyjából 4,5 millió koronáért juthatunk hozzá. Hasonló a helyzet Nagyszombat, Besztercebánya és Zsolna környékén is. Így nem csoda, hogy Szlovákiában egyre nagyobb az igény az öregebb családi házak iránt. A fővárosban például egy négyszobás családi ház átlagosan 12 millió koronába kerül, miközben 20-30 kilométerre Pozsonytól egy ugyanilyen házhoz már ötmillió koronával olcsóbban is hozzájuthatunk.

Nem mindegy azonban, hogy a lakásunkat milyen házra cseréljük. Mire kellene odafigyelnünk, ha úgy döntünk, hogy megválunk a lakásunktól, és családi házat vásárlunk? Az egyik legnagyobb hiba házat venni pusztán a dekoráció miatt. Sokan hajlamosak a megérzéseikre hagyatkozni, és elfelejteni a tényt: a belső díszítés elvétve jár együtt a házzal. A ház szó szerint a keret, a csontváz. Ötleteket természetesen lophatunk, de egy szép kép nem jár együtt az ingatlannal, sem azok az édes selyemstólák a fotel szélén. Ugyanígy nagy hiba nem utánanézni a szomszédoknak. Hangosak, zűrösek? Ellenőrizzük a környéket, a hangulatot. Kérdezősködjünk, milyen a közösségi szellem, ugyanis nemcsak házat veszünk, hanem grátisz kapjuk hozzá a környezetet is. Hibának számít az is, ha túlbecsüljük a keretünket. Jó dolog, hogy kapunk hitelt a banktól, kérdés, hogy a meglévő havi kiadásaink mellett tudjuk-e a részleteket fedezni. Érdemes úgy számolni, hogy a számlánkon legyen minimum hathónapnyi összeg a részleteket illetően tartalékban, ha bármi extra kiadás beütne.

Szarvashibának számít anélkül vásárolni, hogy megnéztük volna az ingatlant. Őshiba, azt hinnénk, ilyet senki sem csinál, pedig van rá példa. Manapság sokan biztatnak az online bemutatásra, de ami képen tökéletes, az élőben tűnhet borzalmasnak is. Hasonló módon kellene eljárnunk az ingatlanügynökségekkel szemben is. Találkozzunk az ügynökség irodájában, majd kérjünk lehetőséget arra, hogy lássuk munka közben a leendő ügynökünket egy másik ügylet esetében dolgozni. Több szem többet lát alapon kerítsünk egy hozzáértőt, aki felméri, mennyi felújítást igényel leendő otthonunk, és ez mit jelent pénzben. (mi, s, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?