<p>Szinte kizárt annak a lehetősége, hogy az IKEA belátható időn belül az ország keleti régióiban is megnyisson egy áruházat.</p>
Kassán 2014-ig nem lesz IKEA
Bár a bútormárka áruházait üzemeltető Inter IKEA Centre Group beruházásai Csehországban és Szlovákiában az elkövetkezendő három évben elérik a 300 millió eurót, s az összeg egyharmadát a szlovák piac emészti fel, egy újabb központ megnyitása keleten jelenleg kilátástalan.
„A kelet-szlovákiai piacot továbbra is figyeljük. Minden beruházásnál azt vizsgáljuk, milyen gyorsan térülnének meg a kiadásaink, s a kassai számításaink egyelőre nem alakulnak kedvezően” – szögezte le Pavel Hradec, az Inter IKEA Centre igazgatója, hozzátéve: jelenlegi terveik szerint Kassán legkorábban 2014-2015-ben nyithatnák meg új áruházukat. Hradec meggyőződése, hogy ami a szlovák piac telítettségét illeti, nálunk legfeljebb három IKEA-bolt lehetne életképes.
A fővárosi központ körül viszont közel sincs annyi kérdőjel, az elkövetkezendő két évben további beruházásokat terveznek. „Az Avionban csökkentjük a hipermarket területét, ennek köszönhetően 15 új üzlet megnyitására nyílik lehetőség. A másik projekt a Marks and Spencer bolt bővítése további 1000 négyzetméterrel” – árulta el Vladimír Bereš, az Inter IKEA Centre egyik vezetője. 2012-ben további 6000 négyzetméterrel bővítik az eladóterületet. 2012-ben ráadásul tovább bővítik a fővárosi IKEA üzletházat is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.