Jövőre csökkenhet az áfa

Pozsony |

<p>Szlovákiának tavaly nagy valószínűsséggel sikerült 3 százalék alá csökkentenie az államháztartási hiányát, aminek köszönhetően a jelenleg hatályos jogszabályok szerint jövőre 20-ról 19 százalékra csökkenhet az áfa adókulcsa. A gazdasági elemzők szerint azonban nem számíthatunk arra, hogy emiatt az üzletekben is csökkennének az árak.</p>

Szlovákia államháztartási hiánya tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 2,77 százalékára esett vissza – adta hírül a Hospodárske noviny gazdasági napilap a pénzügyminisztériumhoz közeli forrásokra hivatkozva. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat e héten teszi közzé az ezzel kapcsolatos jelentését, addig azonban nem hajlandó kommentálni a kiszivárgott információkat. Ugyanígy elzárkózik a nyilatkozattételtől a szlovák pénzügyminisztérium is, azt azonban megerősítette, hogy minden bizonnyal sikerült teljesítenie a célját, vagyis a tavalyi GDP-arányos államháztartási hiány 3 százaléknál alacsonyabb. Ha ezt sikerül teljesíteniük, a jelenleg hatályos jogszabályok szerint az általános forgalmi adó jelenleg 20 százalékos adókulcsa a jövő év elejétől automatikusan 19 százalékra esik vissza. Persze ez csak akkor igaz, ha addig nem változtatnak az említett jogszabályon. Mivel a pénzügyminisztérium az elmúlt időszakban a költségvetési bevételek növelését tartotta az egyik fő céljának, többször is felmerült, hogy a Fico-kabinet módosít a szabályokon. Radko Kuruc pénzügyi szóvivő ezzel kapcsolatban egyelőre csak annyit mondott, hogy „a törvény továbbra is érvényes”. Akik azonban arra számítanak, hogy az adócsökkentésnek köszönhetően az árak is visszaesnek, valószínűleg csalódni fognak. A gazdasági elemzők szerint az egy százalékpontos adócsökkenés az árakon nem látszik meg, és ha mégis, ez csak minimális lesz. „Az adócsökkentést a kereskedők minden bizonnyal arra használják fel, hogy növeljék a nyereségüket, vagyis nem várható emiatt az árak csökkenése. Az infláción azonban biztosan meglátszik majd az adócsökkenés, hiszen az áremelések emiatt elmaradhatnak” – állítja Martin Baláž, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Hasonló véleményen van Martin Filko, a pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) igazgatója is. „Az elmúlt évek nemzetközi tapasztalatai is azt mutatják, hogy az adóemelés nagyobb mértékben járul hozzá az árak növeléséhez, mint az adócsökkentés az árak mérsékléséhez. Példaként Lettország említhető, ahol az áfaemelés hatása ugyan 84 százalékban jelent meg a termékek drágulásában, amikor azonban csökkent az adó, a kereskedők ezt csupán 33 százalékban érvényesítették az árakban” – nyilatkozta Filko. Szerinte Szlovákiában még ennél is szűkebb a kereskedők mozgástere, hiszen az infláció már most is rendkívül alacsony, az elmúlt két hónapban ráadásul már deflációt, vagyis az általános árszint csökkenését mérte a statisztikai hivatal. (mi, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?