Jövő héten nyit a Slovakiatour 2008

Pozsony. Egy hét múlva, január 17-én nyitják meg Szlovákia egyik legrangosabb idegenforgalmi szakvásárát, az ITF Slovakiatourt, amelyet a pozsonyi Incheba vásárvárosában ezúttal is két másik szakvásárral, a Danubius Gastro gasztronómiai és a Vadászat és pihenés specializált bemutatóval együtt rendeznek meg.

Az idei szakvásáron a szervezők 31 ország 880 kiállítójára számítanak, akik 37 700 négyzetméteren mutatkoznak be, amelyen többek között a szabadidős tevékenységekre és a sportvadászatra szakosodó cégek is megjelennek. A január 17. szakmai napot követően a kiállítás január 18-án délben nyit a nagyközönség számára, és január 20-ig, naponta 9 és 18 óra között látogatható. A belépő idén felnőttek számára 100, gyerekeknek 50 korona lesz. A Slovakiatour kiváló lehetőségeket kínál azoknak, akik már most szeretnék megvenni a nyári kirándulásukat, a gazdag kínálaton kívül ugyanis több utazási iroda rendkívüli kedvezményeket is ígér. A kiállítás partnerországa Lengyelország, amely iránt a hazai turisták részéről egyre nagyobb az érdeklődés. Északi szomszédunkat tavaly 15,7 millió turista kereste fel. A rendezvényen külön helyet kap Pozsony megye, a megyei önkormányzat a külföldiek számára is vonzó régióként szeretné bemutatni a fővárost és vonzáskörzetét.

Január 19-én és 20-án a szakvásárral párhuzamosan rendezik meg a Camera Slovakia 5. évfolyamát is, amely az útikönyveknek, -filmeknek, könyveknek ad helyet. Nem csalódnak azonban azok sem, akik nyáron nem mennek nyaralni, hiszen a Danubius Gastrón valódi ínyencségekkel ismerkedhetnek meg. Először vesz rész a gasztronómiai szakvásáron egy szicíliai régió, amely mediterrán ínyencségekkel várja a látogatókat. (mi, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?