Jól gazdálkodott az Union és a Dôvera

Pozsony |

<p>A bevételek és a kiadások szempontjából az Union egészségbiztosító arra számít, hogy a 2010-es gazdálkodása enyhén nyereséges volt – nyilatkozta a SITA hírügynökségnek Judita Smatanová szóvivő.</p>

2009-ben a legkisebb egészségbiztosító 16,5 millió euró veszteséget „termelt”, egy évvel korábban pedig 10,8 millió eurót. A Dôvera, a másik magán-egészségbiztosító Monika Lacíková PR menedzser szerint nyereséges költségvetést készített 2010-re. „Arra számítunk, hogy feltételezésünk teljesül és az évet pozitív gazdasági eredménnyel zárjuk. Most még korai konkrét számokról beszélni, mivel szerződő feleink még nem számlázták ki az egészségügyi szolgáltatásokat az egész évre” – mondta Lacíková.

Az Union 2011-es gazdálkodását nagyban befolyásolja a biztosítási összeg csökkentése, amelyet az állam fizet a gazdaságilag nem aktív emberekért. „Ez a csökkenés megmutatkozik a kórházaknak és a rendelőintézeteknek fizetendő összegekben. Az Union biztosító kiegyensúlyozott gazdálkodással számol” – jelentette ki a szóvivő a 2011-es eredményekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?