Jelentős béremelést akarnak

Mladá Boleslav. Tegnap bérsztrájk volt a Mladá Boleslav-i Škoda Auto gyárában, az alkalmazottak a cég hatalmas nyereségére hivatkozva összesen 24%-os béremelést akarnak kicsikarni, miközben a Volkswagen csoportba tartozó cég vezetése legfeljebb 13%-os bérfejlesztésbe egyezett bele.

Mladá Boleslav. Tegnap bérsztrájk volt a Mladá Boleslav-i Škoda Auto gyárában, az alkalmazottak a cég hatalmas nyereségére hivatkozva összesen 24%-os béremelést akarnak kicsikarni, miközben a Volkswagen csoportba tartozó cég vezetése legfeljebb 13%-os bérfejlesztésbe egyezett bele. A két fél hétfő estig nem tudott megegyezni, sőt az autógyár még a korábbi ajánlatát is visszavonva, 7,5%-ra vitte le ajánlatát, ezért tegnap 6 órától a cég egyes részlegei meghatározott körforgásban leálltak, ám ma újra felveszik a munkát. A sztrájk komoly csapás a cseh gazdaság számára is, hiszen az autógyár 28 ezer főt foglalkoztat, a cég adja az ország gazdasági összteljesítményének közel 3%-át (egyetlen napnyi leállás 55 millió koronás veszteséget jelent), emellett a társaságra több 10 beszállító kötődik, ráadásul a Škoda Auto Csehország legnagyobb exportőre. Elemzők szerint a szakszervezet követelése túlzó, hiszen a cégben már most is 22 ezer cseh korona az átlagbér, miközben az országos átlag 20 ezer korona. Tény, hogy az autógyár adózás utáni nyeresége is látványosan emelkedik, a 2000-es 3,33 milliárd koronáról 2005-ben 7,89 milliárdra, tavaly pedig egyenesen 11 milliárdra, ám a társaság vezetése a profit javát további fejlesztésekre, nem pedig béremelésre szeretné fordítani. Václav Klaus államfő sem támogatta a sztrájkot, amely szerinte országszerte béremelési követelések láncolatát indíthatja el. „Ez a tiltakozó hullám lefékezheti az ország dinamikus gazdasági növekedését, ami súlyos károkat okoz“ – vélekedett. (č, hn, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?