Ismét jön olaj az Adria-vezetéken

Zágráb/Budapest/Pozsony. A MOL magyar olajtársaság szombat óta újra aktiválta az Adria-vezetéket, amelyen át szír nyersolaj érkezik Százhalombattára. A cég egyben végleg elutasította az osztrák OMV „kéretlen és barátságtalan” megkeresését.

Befutott szombaton a horvátországi Rijeka közeli Omisalj kikötőjébe az a tartályhajó, amely hosszú évek óta először hozott Szíriából származó nyersolajat a MOL megrendelésére az Adria-kőolajvezeték betáplálási pontjához. A 80 ezer tonnányi rakomány lefejtése megtörtént, a nyersolaj a csővezetéken megközelítőleg három hét alatt jut majd el célállomására, a százhalombattai finomítóba. A későbbiekben havonta egy-két tartályhajónyi, a közel-keleti arab államokból érkező kőolajat szándékozik majd vásárolni a MOL, azzal a céllal, hogy az új nyersanyagtípus használata révén a későbbiekben több dízelüzemanyagot legyen képes előállítani, vagyis javítsa a finomítóban az úgynevezett gázolaj-kihozatalt. Az 1976 és 1979 között épült, napi 100 ezer hordónyi (1 hordó 159 liter) nyersolajat szállítani képes 760 km-es Adria-vezeték Ipolyságnál kötődik rá a Barátság-kőolajvezetékre. Ez a vezeték némileg csökkenti a függőséget az orosz energiahordozóktól, a több lábon állás érdekében a MOL-Slovnaft-TVK csoport számára 2009-től valószínűleg rendelkezésre áll a Bécs melletti Schwechatot (OMV) Pozsonnyal (Slovnaft) összekötő olajvezeték is.

A MOL magyar olajipari vállalat igazgatósága egyhangúlag elutasítja az osztrákok „kéretlen és barátságtalan“ megkeresését – derül ki a MOL tegnapi közleményéből. A Slovnaftot is birtokló társaság igazgatósága független vállalatként további organikus növekedést és jövedelemtermelő lehetőségeket célozza meg. A MOL vezetősége úgy tervezi, hogy a cég előreláthatólag 5,3 milliárd dollárt fordít beruházásra 2010-ig. Mint emlékezetes, az osztrák OMV néhány hete váratlanul 10%-ról 18,3%-ra növelte részesedését a MOL-ban, ami a magyar fél rosszallását váltotta ki. Miközben a magyar vállalat nyereségességi mutatói valóban impozánsak, a növekedéssel már gondjai lehetnek. Az OMV piaci értékét és árbevételét tekintve valamivel nagyobb, mint a MOL, de a magyar cégóriás az egységnyi tőkére vetített eredményeit tekintve jobban áll. Emellett a MOL kőolajfinomítói nyeresége a feldolgozott kőolaj mennyiségéhez viszonyítva a legjobb Európában, hordónként közel 12 dollár. Viszont jelentős, a társaság növekedéséhez érdemi hozzájárulást jelentő akvizíciót az utóbbi években nem tud felmutatni a MOL. A jelenlegi helyzetben aligha mellékes: az egyik elúszott lehetőség a romániai Petrom volt, amelyet éppen az OMV szerzett meg. Bár szakértők szerint a vételár az akkori viszonyokat nem tükrözte reálisan, az utóbbi időben újra megugrott olajáraknak köszönhetően a román cég régi, kevéssé gazdaságosan kitermelhető mezőinek értéke újra emelkedett. Éppen ennek köszönhetően húzott el ismét az OMV a MOL-tól. A fontosabb csatákat a MOL nyerte, mind a horvát INA, mind a pozsonyi Slovnaft privatizálásában megelőzte osztrák riválisát. Az INA-többség tehát kulcsfontosságú a MOL számára, ennek kapcsán Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója kijelentette: az INA magánosítása eddig a horvát privatizációs törvénynek megfelelően haladt, nincs okuk kételkedni, hogy növelni tudják tulajdonrészüket.

Ha a MOL megszerzi az INA-t, egyszerre lesz erősebb és kívánatosabb célpont. Ereje és nagysága elég lesz ahhoz, hogy meghiúsítson, vagy eleve értelmetlenné tegyen egy osztrák kísérletet a bekebelezésre. Az osztrák és a magyar cég párviadalának újabb állomása a nem túl jó állapotban lévő szerb NIS cég megszerzése lehet. (FN, m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?