Irakban kedden ítélik oda nagy olaj- és gázmezők kitermelési jogát

Bagdad |

<p>Az iraki kormány kedden és szerdán ítéli oda hat nagy olaj- és két földgázmező kitermelési jogát. A fejlesztések egy része hatással lehet a Mol kurdisztáni terveire.</p>

A pályázatra 32 külföldi cég, köztük a legnagyobb olajtársaságok jelentkeztek a világ minden részéből. Ez az első nagy nemzetközi pályázat és fejlesztés Irakban azóta, hogy az amerikai hadsereg 2003-ban megdöntötte Szaddám Huszein uralmát.

A szerződések odaítélését egy nappal elhalasztották, közölték vasárnap az iraki olajipari minisztériumban. Eredetileg hétfőre tervezték, és a halasztást azzal indokolták, hogy homokvihar miatt vasárnap le kellett állítani a forgalmat a bagdadi repülőtéren, ezért a külföldi cégek képviselői és az újságírók nem tudtak megérkezni.

Az odaítélendő gázlelőhelyek között van Bagdadtól nyugatra az Akkas gázmező, amelynek kitermelhető tartalékát 2100 milliárd köblábra (59,5 milliárd köbméter) becsülik.

Az Akkas gázmező hosszabb távon konkurálhat a Mol terveivel Kurdisztán északi részén. Az iraki kormány az Arab Gázvezetéken keresztül szállítana földgázt a Közel-Keletre és Európába, mondta május végén az iraki olajipari miniszter. Az Arab Gázvezeték Egyiptomot köti össze Szíriával, és a tervek szerint továbbépítik Európa felé. Irak jelenleg is szállít Szíriába földgázt - csekély mennyiségben - az ország nyugati részén fekvő Akkas mezőről. A minisztériumban azt is elmondták, hogy az iraki kormány hajlandó biztosítani a tervezett közép-ázsiai-európai Nabucco gázvezeték ellátását is 2014-től, de nem
kurdisztáni lelőhelyekről, hanem szintén az Akkas gázmezőről.

Korábban, május 18-án az iraki kormány ismételten elutasította a kurd regionális kormányzat külföldi cégekkel kötött földgázüzleteit.
- Irak egyetlen csepp földgázt sem enged ki az országból olyan megállapodások alapján, amelyet az észak-iraki kurd térség kormányzata írt alá, és amelyeket a központi kormány nem vizsgált meg - mondta az iraki olajipari miniszter szóvivője.

Az új elutasításra az adott alkalmat, hogy két egyesült arab emírségekbeli vállalat 2007-es megállapodásához a kurd kormányzattal földgázmezők fejlesztésére és kitermelésére - amelyet az iraki kormány eleve elutasított - csatlakozott az osztrák OMV és a magyar Mol oly módon, hogy 10-10 százalékkal betársult a vállalkozásba. A távlati cél az, hogy az iraki Kurdisztánban termelt földgáz egy részéből akár teljes egészében megtöltik a tervezett Nabucco gázvezetéket, legalábbis az első időszakban.

Az iraki kormány korábban feketelistára tett nem egy külföldi céget, amelyekkel a helyi kurd kormányzat szerződött. Ez távol tartja a világ legnagyobb energiacégeit a térségtől, de lehetőségeket nyit olyan cégek számára, amelyeket kevésbé aggaszt a bagdadi szemöldökráncolás, írta a Reuters májusban.

A Mol bízik abban, hogy az adott belpolitikai helyzet tisztázódik (Irakban), mondta az MTI-nek a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt május végén. Hozzátette: lényeges, hogy a Mol nem önállóan vett eszközöket, hanem egy gázkitermelési licenccel rendelkező vállalatban vásárolt részesedést.

A kurdisztáni üzlet a Nabucco utolsó esélye lehet, írta ugyanakkor a The Times, de a londoni lap úgy vélte: a vállalkozás sikerét irigyelő "bagdadi politikusok, harcias ankarai tábornokok és alkalmatlan miniszterek Brüsszelben egyaránt zátonyra futtathatják".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?