New York. A tegnapi kereskedés során 4,5%-kal emelkedett a New York-i árutőzsdén a kőolaj ára és hordónként 41,72 dolláron zárt. 1983 óta, amióta a nyersolajat jegyzik a tőzsdén, ez volt a legmagasabb záróár. A legújabb emelkedést több tényező idézte elő.
Irak talán megnyugtathatja a háborgó piacot
New York. A tegnapi kereskedés során 4,5%-kal emelkedett a New York-i árutőzsdén a kőolaj ára és hordónként 41,72 dolláron zárt. 1983 óta, amióta a nyersolajat jegyzik a tőzsdén, ez volt a legmagasabb záróár. A legújabb emelkedést több tényező idézte elő. Egyrészt a piac véleménye szerint hiába emeli Szaúd-Arábia 1,5 millió hordóval a napi kitermelést, ez nem lesz elég a nyári amerikai benzinkereslet kielégítéséhez. Az amerikai energiaügyi minisztérium számításai szerint az idei benzinkereslet 3,5%-kal fogja meghaladni a tavalyit. Az is bizonytalan, hogy Szaúd-Arábia termelésnövelő álláspontjához mit szól a többi olajexportáló OPEC-tagállam; a szervezet hivatalosan június 3-án tárgyal erről Bejrútban. A másik rossz hír: a Royal Dutch/Shell bejelentette, 2-3 hétre lezárta egyik, a Mexikói-öbölben levő kútját, amely napi 150 ezer hordó olajat termelt. A piac már 45 dolláros olajárban gondolkodik. Irak olajexportja meghaladta a 9,5 milliárd dollárt az Egyesült Államok vezette, tavaly márciusi katonai beavatkozás óta – közölte tegnap az amerikai vezetésű iraki hatóság. A Irakot megszálló szövetséges erők ideiglenes hatósága a teljes összeget betette az ország újjáépítésére létrehozott Iraki Fejlesztési Alapba. „Az iraki helyzet stabilizálása az olajárak hordónkénti 7-10 dolláros csökkenését eredményezi majd – mondta Bidzsan Namdar Zangeneh iráni olajipari miniszter. Zanganeh hordónként 30-31 dolláros olajárat tart elfogadhatónak a termelők és a fogyasztók számára. Ali al-Naimi, szaúdi olajipari miniszter szerint az elfogadható olajár hordónként 27-28 dollár. Közölte azt is, hogy Szaúd-Arábia egy hét alatt képes napi 10,5 millió hordóra növelni kitermelését. Kilencven napra van azonban szüksége ahhoz, hogy további források mozgósításával ezt korlátlan ideig fenn is tudja tartani. A világ legnagyobb olajexportőre vállalta, hogy júniusban napi 9,1 millió hordó olajat termel a korábbi 8,3 millió hordó helyett. (TF, MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.