A szlovákiai tejtermelők tarthatatlannak tartják, hogy növekvő költségeik ellenére évről évre kevesebb pénzt kapnak a tejfeldolgozóktól a leadott tejért, miközben a tejtermékek bolti ára szárnyal, visszafogva a tejtermékfogyasztást.
Inkább Csehországban adnák el a tejet a hazai őstermelők
A szlovákiai tejtermelők ugyan eddig is szállítottak a feldolgozóknak, ám többségük a kínált alacsony felvásárlási árak miatt nem volt hajlandó aláírni a szállítási szerződést. A feldolgozók többsége – s e téren a legnagyobb hazai feldolgozók, a pozsonyi Rajo és az érsekújvári Sole vitték a prímet – ugyanis április 31-ig csak a pénzügyminisztériumi rendelet által meghatározott minimális árat lett volna hajlandó fizetni, ami a legjobb minőségű tej esetében literenként 9,30 koronát tesz ki. Mivel azonban a korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén már nem adnak állami támogatást a tejre és a takarmánynövényekre, tehát mindazokra a növényekre, amelyek a tejtermelésre kötődnek, így az őstermelők növekvő költségeik ellenére ténylegesen kevesebbet kapnának a kitermelt tejért, mint 2003-ban.
„A termelők tavaly a tejtámogatással együtt még literenként 10,10–10,20 koronát kaptak. Tehát a követelt 10 korona 30 fillér literenként csak az ár szinten tartásának felel meg, a növekvő adóterheket és költségeinek nem foglalja magában” – nyilatkozta lapunknak Pomichal István, a somorjai szövetkezet alelnöke, aki az országos tanácsülésen a nagymegyeri Euromilk dunaszerdahelyi beszállítóit képviselte.
Az őstermelők gyanúja szerint a tejfeldolgozók kartellszerű megállapodást kötöttek. Legalábbis szerintük erre utal, hogy december elején még 9,60-as tejárat kínáltak a feldolgozók, ám néhány nap után már csak 9,30-at. A kisebb kelet-szlovákiai tejfeldolgozók ugyanakkor hajlandóak lettek volna tartani a 10 korona feletti felvásárlási árat is.
„Nem tudok semmiféle kartellről” – nyilatkozta lapunknak Zuzana Nouzovská, a tejfeldolgozók országos szövetségének főtitkára. A feldolgozók a kereskedelmi láncok óriási nyomásának vannak kitéve, ezért ragaszkodnak a pénzügyminisztériumi rendeletében minimális árként feltüntetett 9 korona 30 fillérhez” – magyarázta a feldolgozók álláspontját Nouzovská, aki szerint a tejtermelőknek és a feldolgozóknak ma meg kell állapodniuk. „Közös érdek, hogy erre sor kerüljön” – fogalmazott.
A tejtermelők tegnap elhatározták: ha ma mégsem jutnának közös nevezőre a hazai feldolgozókkal, akkor nem szállítanak nekik több tejet. Nem élnek (legalábbis egyelőre) a látványos országos megmozdulásra szólító dunaszerdahelyi javaslattal sem, mivel máris jelentkezett két exportőr, aki akár 700 millió liter nyers tehéntejet is hajlandó lenne felvásárolni a hazai termelőktől. Éspedig literenkénti 10,30 koronás áron. „Csehországban már mindkét cég befutott, és nevük Nyugat-Európában is ismert. Az egyik 11 csehországi értékesítő szövetkezet tejét felvásárolva 23 tejfeldolgozónak szállít. ĺgérete szerint akár egy hónapon belül beindulhatna a szlovákiai tejfelvásárlás – tolmácsolta a terméktanácson elhangzottakat Pomichal István.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.