Így káromkodjunk a munkahelyünkön

<p>Akiknek örömöt szerez a káromkodás, azok gyakorta tesztelik a munkahelyen az ezzel kapcsolatos határokat. Egyes szakértők szerint valóban megérheti egyszer-egyszer elővenni egy-egy káromkodást a munkahelyen, ám túlzásokba nem érdemes esni. A modern média azt mondja nekünk, hogy a káromkodás menő – írja a Quartz.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Egyáltalán nem biztos, hogy soha nem szabad káromkodni a munkahelyen, egyes szakértők szerint vannak olyan pillanatok, amikor egy jól elhelyezett káromkodás jól sülhet el.

Szitkozódás és recesszió

A Wall Street farkasa című film amerikai verziójában az f betűvel kezdődő káromkodás például 506-szor hangzik el, emellett az amerikaiak 66 százaléka véli úgy, hogy több káromkodással találkozik a nyilvános szférában, mint korábban, illetve a köznyelvbe is jobban beszivárog a káromkodás. Például Barack Obama amerikai elnök a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa után riportereknek elmondta, hogy szakértőkkel tanácskozott azon, hogy „kinek a seggét kellene megrúgni” ezért. Ugyanez a beszédmód az üzleti életre is igaz, az utóbbi években ott is előbukkant pár, mára talán legendássá vált megszólalás. A Bloomberg felmérése szerint, konferenciahívásokat elemeztek az utóbbi 10 évben, a vezérigazgatók körében 2009 után ugrott meg jelentősen a káromkodás. Érdekes módon ugyanakkor, ahogy a gazdasági helyzet is kezdett javulni, úgy kopott ki újra a vállalatvezetők beszédéből a káromkodás, ám még mindig a 2009-es szint felett vagyunk. Hozzá kell tenni, hogy minden bizonnyal korábban sem káromkodhattak kevesebbet a politikusok és üzletemberek, csakhogy ma már szinte mindenhol ott van egy kamera, újságíró, így felveszik az adott ember minden szavát.

Szakértők szerint a káromkodás egy munkahelyen még mindig jobb opció, mint ha fizikai erőszakhoz fordulnának a kollégák, így ki lehet engedni a gőzt, és utat lehet adni a frusztráció lanyhulásának. Kutatások mutatják, hogy egy kiadós káromkodás a fizikai fájdalmat is csökkentheti, de minél többször káromkodunk, annál inkább hatását veszti ez a faktor. A T-Mobile mobilszolgáltató egyik csúcsvezetője egy interjúban elmondta, hogy ő a káromkodást arra használja, hogy kapcsolatot találjon kollégáival és az ügyfelekkel, és úgy tűnjön ki, hogy ő is csak egy mindennapi ember. Kutatások ráadásul azt mutatják, hogy adott esetben egy káromkodás hangsúlyt tud adni a mondanivalónak, legalábbis a hallgatóság soraiban ezt az érzetet keltheti.

Nők: kicsit óvatosabban

Szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy a női munkavállalók számára könnyebbséget jelenthet egy-egy káromkodás, így jobban beépülhetnek a férfiak dominálta szervezetekbe. Ezzel tulajdonképpen egyfajta közös kapcsolat képződik a másfajta nemű munkavállalók között. Egy kutatás szerint ráadásául a férfiak közelében a nők többet káromkodnak, így akarnak jobban beilleszkedni ebbe a közösségbe. És hogy miért is van mindez? Ugyanis a kutatások szerint a történelem folyamán a durva nyelvezet a hatalomhoz és a társadalmi rendhez kapcsolódott, sok mai káromkodás ráadásul még mindig a testhez kapcsolódó szavakat használ, ez pedig kifejezte a férfiak dominanciáját a nők felett (illetve a passzív férfiak felett). A nőknek ugyanakkor vigyázniuk kell a nyilvános káromkodással, őket a társadalom könnyebben elítélheti emiatt, mint a férfiakat.

Mindent összevetve nem érdemes folyamatosan, és kontextusból kiragadva káromkodni a munkahelyen, ezzel ugyanis hamar a lejtőre kerülhetünk: professzionalitásunk, érettségünk, rátermettségünk kétségbe vonódhat. Ráadásul akik túl sokat káromkodnak, azoknak kisebb az esélye arra, hogy kinevezzék. Az aranyszabály: ha egy új munkahelyre érkezünk, akkor először figyeljük meg, mik a szokások, hogyan is viszonyulnak az emberek a káromkodáshoz. (hvg.hu, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?