Idén már 70 milliárd koronát utalnak külföldre

Pozsony. Az előző kormányok által magánosított szlovákiai cégek egyre nagyobb nyereséget hoznak a külföldi beruházóknak. Idén rekordévre számíthatnak a külföldi cégek, hiszen csak a legnagyobb, külföldi tulajdonban lévő cégek 58 milliárd koronás osztalékot fizetnek a tavalyi profitból.

Pozsony. Az előző kormányok által magánosított szlovákiai cégek egyre nagyobb nyereséget hoznak a külföldi beruházóknak. Idén rekordévre számíthatnak a külföldi cégek, hiszen csak a legnagyobb, külföldi tulajdonban lévő cégek 58 milliárd koronás osztalékot fizetnek a tavalyi profitból. Míg 2004-ben a beruházók az osztalékként kifizetett összegnek a dupláját forgatták vissza a cégbe, addig 2005-ben már valamivel nagyobb osztalékot fizettek, mint amennyit a cég fejlesztésére fordítottak. Tavaly pedig a 2004-es év fordítottját tapasztalhattuk, vagyis az osztalék a visszaforgatott összeg duplája volt. Ha a legnagyobb cégek - a U. S. Steel, az SPP, a Slovnaft, a bankok, a távközlési cégek és áramszolgáltatók - mellett a kisebb vállatokat is figyelembe vesszük, a külföldre kifizetett osztalék idén eléri a 70 milliárd koronát. A gazdasági elemzők szerint azonban ez teljesen normális, hiszen a beruházók előbb javítanak az általuk vásárolt üzem gazdasági teljesítményén, hogy aztán a maximális nyereséget hozzák ki belőle.

A legnagyobb osztalékot idén a kassai U. S. Steel tulajdonosainak fizették, összesen 525 millió eurót, vagyis több mint 17,6 milliárd koronát. A kassai vasmű így idén - legalábbis ami a kifizetett osztalékot illeti - megelőzte az elmúlt évek legsikeresebb cégét, a Szlovák Gázműveket (SPP). Az SPP idén ugyan a tavalyi nyereségből 24 milliárd koronát fizetett ki a tulajdonosoknak, a nyereség fele azonban az államkasszába folyt be. Külföldre csupán 12 milliárd koronát utaltak.

Az iparvállalatokhoz képest a hazai bankok osztaléka elenyészőnek számít, hiszen a bankszektorban beruházó cégek idén összesen csupán 10 milliárd koronát fizettek ki osztalékként. Ennek azonban a nagy része a legnagyobb hazai bankokat érinti. A Szlovák Takarékpénztár, az Általános Hitelbank és a Tatra banka tulajdonosainak a markát így 7 milliárd korona ütötte.

Mire számíthatunk az elkövetkező időszakban? Az ország gazdasági teljesítménye gyorsan nő, így a cégek nyeresége is egyre nagyobb. A gazdasági elemzők szerint az elkövetkező években így nem számíthatunk arra, hogy a külföldi beruházók által elszippantott nyereség csökkenne. Sőt, az elkövetkező időszakban az osztalék mértékének a növekedése várható, hiszen hamarosan az elmúlt hónapokban megtelepedett nagy autóipari cégek is külföldre viszik majd a nyereségük egy részét. (P, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?