Idén fellendülésre számíthatunk

Pozsony. A szlovák gazdaság idén újra nagyobb sebességre kapcsol – állítja a statisztikai hivatal legfrissebb előrejelzésében, amelyben az első félévre 3,9 százalékos GDP-növekedést jósol. Bruttó hazai termékünk 2001-ben éves szinten még 3,3 százalékkal emelkedett.

A statisztikai hivatal által közzétett előzetes adatok szerint a bruttó hazai termék (GDP) tavaly 964,6 milliárd koronát tett ki. A GDP növekedése az év folyamán egyre gyorsult, így míg az első negyedévben 3 százalékos volt, az év végére már elérte a 3,9 százalékot. Peter Mach, a statisztikai hivatal elnöke szerint két év után ehhez, a külföldi keresleten kívül, először járult hozzá az egyre növekvő belföldi kereslet is. Ez utóbbi 6,6 százalékos növekedést könyvelhetett el, míg a külföldi kereslet 6,5 százalékkal emelkedett. Háztartásaink fogyasztása az említett időszakban 4 százalékkal nőtt. A bruttó hazai termék 84 százalékát tavaly a magánszektor adta, ami nagyjából megfelel az előző éves részesedésnek. A magánszektor aránya az építőiparban és a kereskedelemben volt a legmagasabb, csaknem 100 százalékos. A mezőgazdaságban a GDP 98, az iparban 75, a közlekedésben pedig a 45 százalékát adták a magáncégek.

Tavaly, négy év után először, nőtt a foglalkoztatottság is. 2000-hez képest a szlovák gazdaságban dolgozók száma, 1 százalékos növekedést követően, elérte a 2,124 milliót. Közülük 1,94 millió az alkalmazottak száma, míg az alkalmazottak nélkül dolgozó vállalkozók 119 ezren vannak. Ez utóbbiak száma az elmúlt évben csaknem 6 százalékkal emelkedett. Nyolc százalékkal, 56 ezerre nőtt az alkalmazottakat is foglalkoztató vállalkozók száma. Nincs nagy változás az ágazati összetételben sem. Csaknem ugyanannyian, 30-30 százaléknyian dolgoznak az iparban és szolgáltatásokban. A szolgáltatások együttvéve az alkalmazottak mintegy 56 százalékát foglalkoztatják, míg az iparban dolgozók ennek csaknem a felét érik el, 30 százalékos részesedéssel. Az építőipar a dolgozók 8, a mezőgazdaság a 6 százalékát foglalkoztatja. Idén az első félévben további, mintegy fél százalékkal nő a foglalkoztatottság. Főként a nagyobb létszámú évfolyamok piacra lépésével csaknem ugyanilyen mértékben nő majd a munkanélküliség aránya is, az első félévben az állástalanok száma így eléri az 518 ezret, ami 19,6 százalékos munkanélküliségnek felel meg. Tavaly éves szinten ez 19,2 százalék volt.

Nominálbéreink tavaly, több mint 8 százalékos emelkedést követően, elérték a 12 365 koronát. Növekedési üteme csaknem 2 százalékponttal haladta meg az előző évit, aminek köszönhetően, két éves visszaesést követően, tavaly már nőtt a reálbér is, igaz csak 0,8 százalékkal. A legnagyobb fizetéseket a bankok és biztosítók fizetik az alkalmazottaiknak, az ágazat átlagbére 24 409 korona. A második legjobban fizetett ágazat az energiaelosztás, ahol a havi átlagbér csaknem 18 ezer korona. Ezzel szemben az iskolaügyben 9450, a mezőgazdaságban 9750 korona az átlagbér. A statisztikai hivatal az idei első félévben 8 százalékos béremelkedésre számít. Az év közepére ez így elérheti a 12 690 koronát. Idén azonban tovább nőhetnek a reálbérek is, hiszen a statisztikai hivatal alacsonyabb inflációra számít. Míg tavaly éves szinten az infláció 7,1 százalékos volt, az idei első félévre 4,1 százalékos pénzromlást jósol a hivatal. Előrejelzéseikben arra számítanak, hogy a Szlovákia számára mérvadó európai piacokon idén fellendülés várható. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?