Hullámvölgyben a korona

Pozsony. Utoljára júniusban volt olyan gyenge a korona árfolyama, mint napjainkban. Az euróért már több mint 34 koronát adunk, miközben térségünk többi fizetőeszköze, beleértve a korábban „betegeskedő” forintot is, erősödik.

Pozsony. Utoljára júniusban volt olyan gyenge a korona árfolyama, mint napjainkban. Az euróért már több mint 34 koronát adunk, miközben térségünk többi fizetőeszköze, beleértve a korábban „betegeskedő” forintot is, erősödik. Fizetőeszközünk gyengülése mögött az euró 2009-es bevezetésének bizonytalanná válása húzódik meg. Az Eurostat az elmúlt napokban figyelmeztette Szlovákiát, hogy az államháztartási hiány a vártnál nagyobb lehet, ami az euró szempontjából negatív fejlemény. A figyelmeztetésre reagálva a pénzpiaci spekulánsok a múlt héten kezdtek megszabadulni a koronától, ami gyengíti a kurzust. Az Eurostat figyelmeztetése sorrendben már a harmadik volt, előtte Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke, majd Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa javasolta Pozsonynak, hogy az euró bevezetése terén nagyobb erőfeszítéseket tegyen. Elemzők szerint fizetőeszközünkre negatív hatást gyakorol az autópálya-program erőltetett építésének koncepciója is, mivel a 100 milliárd korona feletti beruházás kedvezőtlen hatást gyakorol az állami költségvetésre. Robert Fico miniszterelnök tegnap közölte: mindent megtesznek azért, hogy megfeleljünk az Eurostat kritériumainak, ennek hatására erősödött a korona. (S, só)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?