Ha az USA lefékez, olcsóbb lehet az energiahordozó

Bécs. Sakib Helil, az olajexportáló országokat tömörítő OPEC algériai elnöke azzal számol, hogy a folyó negyedévben tovább emelkedik a kőolaj ára, majd a második negyedévben stabilizálódik.

Bécs. Sakib Helil, az olajexportáló országokat tömörítő OPEC algériai elnöke azzal számol, hogy a folyó negyedévben tovább emelkedik a kőolaj ára, majd a második negyedévben stabilizálódik. A bécsi székhelyű olajkartellt vezető algériai energiaügyi miniszter azt mondta, hogy a kőolaj ára emelkedni fog az első negyedév végéig, majd stabilizálódik a következő negyedévben. az áremelkedést kiváltó okok közé sorolta a pakisztáni belpolitikai válságot, a nigériai feszültség növekedését, valamint az amerikai olajtartalékok további csökkenését.

Múlt szerdán a kőolaj hordónkénti (159 liter) ára 100 dollárra nőtt és az elemzők azt mondták, hogy az energiahordozó ára valószínűleg tovább emelkedik. Tegnap délelőttre ugyanakkor már csökkent a kőolaj ára a szabadpiacon, miután már pénteken – a korábbi napok rekordjai után – profitkivételre került sor, és ennek hatására csökkenéssel zárt. A tegnapi árcsökkenést a szakértők részben arra a pénteken ismertetett adatra vezették vissza, hogy a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma decemberben csak szerény 18 ezerrel nőtt az Egyesült Államokban. Ez 2003 augusztusa óta – ekkor 42 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma – a legrosszabb mutató.

Elemzők rámutattak arra, hogy a munkanélküliek számának ilyen jelentős megugrása elkerülhetetlenül befolyásolja majd a fogyasztást, ami az amerikai bruttó hazai össztermék (GDP) kétharmadát adja, és ezzel lassítja az amerikai gazdasági növekedést, ami már így is igen mérsékelt. Gyengébb gazdasági környezetben ugyanakkor kevesebb kőolajra és származékaira van szükség, és ez a vélekedés jelentős mértékben hozzájárult a kőolaj árcsökkenéséhez.

Árgyengítő tényező továbbá az is, hogy a szokásosnál melegebbre fordult az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyű?olajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, februári határidőre hétfőn reggel hordónként (159 liter) 97,45 dollár volt a New York-i árutőzsde elektronikus jegyzésében, 46 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, februári határidőre tegnap 96,47 dollár volt a londoni tőzsde jegyzésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?