Gyorsult az áremelkedés

Pozsony. Szeptemberben átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek az EU normák szerint számított fogyasztói árak Szlovákiában, és 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben – derük ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzéséből.

Pozsony. Szeptemberben átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek az EU normák szerint számított fogyasztói árak Szlovákiában, és 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben – derük ki a statisztikai hivatal tegnap közzétett elemzéséből. A gyorsulást az emelkedő élelmiszerárak magyarázzák, de elemzők továbbra is elérhetőnek vélik a Szlovák Nemzeti Bank év végi, 1,5 százalékos tizenkét havi célinflációját, és nem tartanak attól sem, hogy a gyorsulás veszélyeztetné Szlovákia 2009-es euróövezeti csatlakozási célját.

Míg korábban a nemzeti számítású árindex került előtérbe a korai adatközlés miatt, addig 2007 tavaszától egyre inkább az EU-harmonizált index felé tolódik a hangsúly, mivel a két adat jelentősen eltér egymástól. A nemzeti módszertan szerint számított fogyasztói árak 0,2%-kal nőttek előző hónaphoz képest szeptemberben, ezzel az éves ráta 2,8%-ra emelkedett, ezeket múlt héten publikálták. Augusztusban és előtte júliusban 1,2-1,2 százalékos volt a tizenkét havi drágulás. Tavaly szeptemberben 4,5 százalékos, tavaly júliusban és augusztusban 5,0-5,0 százalékos volt. A szlovák jegybank utoljára márciusban és áprilisban hajtott végre 25-25 bázispontos kamatcsökkentést, az irányadó ráta azóta 4,25%-on áll. (m, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?