Gyengült a forint

Budapest |

<p>Gyengült a forint, az eurót 300,77 forinton jegyezték kedden délután négy órakor; délelőtt kilenc órakor még 297,48 forint, hétfő délután 296,29 forint volt az árfolyam a bankközi kereskedelemben.  Hétfőn még 294 és 299 forint között ingadozott az euró, majd az európai kereskedés kezdete előtt az árfolyam jellemzően 295 forint közelében tartózkodott.</p>

Kedden azonban folyamatosan, fokozatosan gyengült a forint. Bár a kereskedők a huzamosabb ideje tartó, hat kereskedési napra jellemző erősödés után elképzelhetőnek tartottak némi negatív korrekciót, annak mértékét délután már túlzottnak ítélték.

Mivel azonban a piacot továbbra is a térség nemzetközi befektetői megítélése mozgatja, az euró/forint árfolyam alakulásának nem kedvezett a zloty esése: a lengyel deviza azt szenvedte meg, hogy bár a kormány korábban célként jelölte meg, hogy még az év első felében csatlakozni kíván az ERM-2 árfolyamrendszerhez, a közvetlenül felelős pénzügyminiszter-helyettes most azt hangsúlyozta, hogy a zlotynak a belépés előtt legalább két-három hónapig stabilnak kellene maradnia. A zloty kedden 4,46-ról 4,54-ig gyengült - hétfőn délután még 4,425 volt az árfolyama. Gyengült a cseh korona is: az euró árfolyama 26,43 koronáról jutott el 26,68-ra.

Az euró/dollár keresztárfolyam visszatért 1,30 alá; a sáv, amelyben az üzletek megszülettek viszonylag szűk maradt: reggel 1,2980, délután 1,2960 volt a jellemző árfolyam - a kitörési kísérletek, amelyek délelőtt 1,3020-ig, illetve délután 1,2940 alá lendítették, gyorsan elenyésztek. A dollárt kedd délután 231,84 forinton jegyezték a reggeli 229,12 forint és a hétfő délutáni 227,78 forint után.

A svájci frank kedden délután 195,79 forintot ért a kedd reggeli 192,87 forint, illetve a hétfő délutáni 192,43 forint után; 100 japán jen árfolyama 233,88 forint a reggeli 231,44 forint és a hétfői 232,50 forint után.

Magas érdeklődés mellett 80 bázisponttal 9,98 százalékra csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ aukcióján.

Kissé csökkent a zéró kuponos kéthetes MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, ám csak minimális mértékben mérséklődött, 1.442,09 milliárd forint lett a forgalomban lévő kötvények jó ideje rendkívül magas állománya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?