Gyengülő növekedéssel számolnak az unióban

Brüsszel |

<p>Gyengülő gazdasági növekedéssel számolnak az Európai Unióban - derült ki hétfőn Brüsszelben az Európai Parlament (EP) gazdasági és pénzügyi szakbizottságának ülésén, ahol Olli Rehn EU-biztos és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke egymással egybehangzóan szólt a lanyhuló növekedési kilátásokról.</p>

Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök, a közös pénzt használó euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport elnöke ugyanezen az EP-bizottsági ülésen arról beszélt, hogy immár nagyon közel jutottak a megállapodáshoz az újabb görög segélycsomag folyósítása ügyében. Erről július 21-én elvi egyetértés született, de a megvalósítás késik, nagyrész amiatt, mert a finnek külön biztosítékokra jelentettek be igényt a támogatás folyósítása fejében.

"A rövid távú növekedési kilátások bizonyos mértékben romlottak a tavaszi prognózisunkhoz képest" - mondta a tanácskozáson Olli Rehn. Az Európai Bizottság szeptember 15-én terjeszti elő következő prognózisát. A tavaszi előrejelzésben erre az esztendőre az EU 27 tagországának átlagában még 1,8 százalékos, az eurózónára nézve 1,5 százalékos GDP-növekedést jósoltak. Rehn szerint azonban a nyár folyamán "erősödtek a turbulenciák", részben az amerikai adósságválságnak, részben az euró-hitelválságnak betudhatóan. Félő, hogy a pénzügyi piacok megrázkódtatásai a reálgazdaság növekedését is veszélybe sodorják - vélekedett az uniós gazdasági és pénzügyi biztos.

Trichet adatai szerint az euróövezetben az idei első negyedévben még 0,8 százalékos, a második negyedévben azonban már csak 0,2 százalékos volt a GDP-bővülés.

Rehn sürgette a Görögország pénzügyi megmentéséről szóló július 21-i euróövezeti csúcs határozatainak, valamint a stabilitási paktum megerősítését szolgáló hatos jogszabálycsomagnak megvalósítását. A több EP-képviselő által szorgalmazott eurókötvényről azt mondta, hogy annak kibocsátása nem lehetséges a tagállamok költségvetésének a jelenleginél szorosabb ellenőrzése nélkül. Hangsúlyozta: egy ilyen döntés előtt az euróövezeti tagállamok nem kerülhetik meg azt a vitát, hogy hajlandóak-e elfogadni a fiskális szuverenitásukra gyakorolt várható hatást. 

Trichet az EP-bizottsági ülésen a növekedési kilátásokat illetően úgy fogalmazott, hogy "az euróövezet gazdasága mérsékelt ütemben fog növekedni, miután a térség egészében általában véve viszonylag jók a reálgazdasági mutatók. Ugyanakkor marad a fölöttébb nagy bizonytalanság, nem utolsó sorban a pénzpiacokon az utóbbi időben tapasztalható feszültségek miatt".

A bankelnök szerint a bizonytalanság azokkal a költségvetési és gazdaságpolitikai kiigazításokkal hozható összefüggésbe, amelyeket az euróövezeti és más fejlett országok alkalmaznak költségvetésük kiegyensúlyozása érdekében.

Trichet egyúttal sürgette az euróövezet kormányait, minél előbb valósítsák meg azt a 109 milliárd eurós mentőcsomagot, amelyről a júliusi 21-i csúcstalálkozón döntöttek az európai adósságválság rendezése érdekében.

Ennek mindeddig fennálló akadályáról, a számos más részes állam határozott ellenkezését kiváltó finn extra garanciák ügyéről az ülésen Juncker azt mondta: nem lenne szabad, hogy a problémák eltérítsék az euróövezetet a július 21-i döntések gyakorlatba történő átültetésétől. A luxembourgi kormányfő szerint azonban már nagyon közel jutottak a kompromisszumhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?