Pénzügyi válság Oroszországban?
Moszkva. A kormány nyugalomra intő kijelentései ellenére az orosz pénzpiacon egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak a pénzügyi válság jelei.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Moszkva. A kormány nyugalomra intő kijelentései ellenére az orosz pénzpiacon egyre nyilvánvalóbban mutatkoznak a pénzügyi válság jelei. Miután kedden a megbízható pénzintézetnek számító Guta Bank nem tudott eleget tenni betétesei követelésének, tegnap az ország negyedik legnagyobb pénzintézete, az Alfa Bank is likviditási gondokba került. Ügyfelei a bank fiókjait és pénzkiadó automatáit ostromolják. Elemzők attól tartanak, hogy megismétlődik az 1998-as pénzügyi válság. Az Alfa Bank ügyfeleinek 10%-a egyik napról a másikra hátat fordított pénzintézetének, így az egyik olajtársaság is kimentette pénzét. (ČTK)
Az agrártermelők a maximumot kérik
Pozsony. Az agrártermelőknek jövőre járó uniós közvetlen kifizetések maximális, azaz 60%-ig történő kiegészítését kéri a kormánytól a Mezőgazdasági Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Szövetsége. A földművelésügyi tárca ugyan szintén a 60%-os pótlást szorgalmazza, ugyanakkor a jövő évi költségvetés előállítói mindössze 40%-kal számolnak. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter nem zárta ki, hogy a tárcája ellen a közelmúltban indított, a korrupciógyanúra utaló hadjárat épp a jövő évi költségvetéssel függ össze. Állítását a pénzügyi tárca képtelenségnek minősítette. (ú)
Több ezer panasz a postára
Pozsony. A Szlovák Posta szolgáltatásait tavaly 59 439 esetben reklamálták, amiből 17 375 esetben a társaság jogosnak tartotta a panaszt. A legtöbben a levelek vagy csomagok eltűnését vagy megkárosítását kifogásolták. (s, t)
Megszegik a törvényeket
Pozsony. Durván megsértik a törvényeket azok a vendéglátósok, akik a zárjegyen feltüntetett árnál többet számolnak fel a cigarettáért. A pénzügyesekhez már több kereset is érkezett az ügyben, a tárca a közeljövőben több ellenőrzést is tervez – erősítették meg a minisztérium illetékesei. (p)
Elkelt a pozsonyi közlekedési vállalat
Pozsony. A Dzurinda-kormány tegnap jóváhagyta a pozsonyi közlekedési vállalat (SAD) privatizálását. A részvények 49%-áért a Bus Transport 540 millió koronát fizet. A részvények további 7%-ára elővásárlási jogot kap. Ezek értéke 187 millió koronára rúg. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.