GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Közel 60 ezer járművet adtak el
Pozsony. Az év első 9 hónapjában Szlovákiában 59 303 új gépkocsit és haszonjárművet (3,5 tonnáig) regisztráltak, ami 5,28 százalékkal több, mint 2006 hasonló időszakában – jelentette az Autóipari Szövetség (ZAP).

Közel 60 ezer járművet adtak el

Pozsony. Az év első 9 hónapjában Szlovákiában 59 303 új gépkocsit és haszonjárművet (3,5 tonnáig) regisztráltak, ami 5,28 százalékkal több, mint 2006 hasonló időszakában – jelentette az Autóipari Szövetség (ZAP). Továbbra is a Škoda Auto termékei a legkelendőbbek, piaci részesedése 21,99%, a második helyen a Peugeot tanyázik (7,39%), a 3. a Citroen (7,28%), a 4. a Volkswagen (7,19%), az 5. a Suzuki (5,58%). (SITA)

Módosulhat a sztrádaprogram

Pozsony. Az erőltetett ütemű sztrádaépítési program minden bizonnyal léket kap. A pénzügyminisztérium túlzásnak tartja, hogy az állami és magánforrásból, ún. PPP-projektum keretében 151 kilométernyi autópályát közel 250 milliárd koronáért építsünk meg. A pénzügyi tárca napokig nem adta ki állásfoglalását a nagyberuházással kapcsolatban. Mára azonban kiderült, a szaktárca a 151 km-es sztrádából és gyorsforgalmi útból legfeljebb 95 kilométernyi szakaszt tart megvalósíthatónak 2010-ig – ez viszont megtorpedózná Robert Fico miniszterelnök kijelentését, aki 2010-re meg akarja valósítani a Pozsonyt Zsolnával és Kassával összekötő autópályát. Konkrétan a Zsolna és Turócszentmárton közötti pénzigényes sztrádaszelvény megvalósítását szeretné elodázni. A kormány a PPP-projektum ügyében csak e héten foglal véglegesen állást. (P)

MÁV Cargo: nem kell szlovák cég?

Pozsony/Budapest. Lapértesülések szerint Budapestről olyan információkat kapott a szlovák Slavia Capital pénzügyi csoport, hogy hiába tette meg a legmagasabb ajánlatot a magyar MÁV Cargo vasúti teherfuvarozóra, mégsem a legnagyobb esélyes. A Slavia Capital a lévai Šped Trans társasággal együtt 10,5 milliárd koronát ajánlott fel a MÁV Cargoért, a további hat jelentkező ennél kevésbé volt bőkezű. Úgy tűnik, a szlovák felet a legnagyobb rivális, az osztrák Rail Cargo Austria „fúrja”. A privatizációs döntés decemberben várható. (HN)

Ingatlan épül 1,2 milliárdért

Pozsony. A cseh Sekyra Group ingatlanfejlesztő Pozsony Malomvölgy városrészében 1,2 milliárd korona ráfordítással építi meg a Cubicon multifunkciós ingatlanegyüttest. A Szlovák Televízió toronyháza mellett Galéria Cubicon néven egy üzletközpont, Rezidencia Cubicon néven pedig egy lakópark nő ki a földből. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?