GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Merre folyik az osztrák olaj?
Pozsony. A gazdasági tárca korábbi ígérete szerint október elejére meg kellett volna tudnunk, hogy merre is vezet majd a Szlovákiát Ausztriával összekötő Pozsony-Schwechat olajvezeték, a minisztérium azonban ezt máig nem tette közzé.

Merre folyik az osztrák olaj?

Pozsony. A gazdasági tárca korábbi ígérete szerint október elejére meg kellett volna tudnunk, hogy merre is vezet majd a Szlovákiát Ausztriával összekötő Pozsony-Schwechat olajvezeték, a minisztérium azonban ezt máig nem tette közzé. „A vezeték nyomvonalának kidolgozásán intenzíven dolgozunk” – nyilatkozta Branislav Zvara a tárca szóvivője. A tárca által korábban kijelölt nyomvonal veszélyeztette Pozsony vízellátását, Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter ezért új tervezetet dolgoztat ki. A minisztérium tervei szerint a jövőben évente 3,25 millió tonnányi olajat szállíthatnának a vezetéken keresztül. Az orosz Barátság olajvezetéken keresztül jelenleg évi 20 millió tonnányi olaj érkezik hozzánk. (s)

Drága és olcsó is lehet a benzin

Pozsony/London. Olajpiaci szakemberek képtelenek megjósolni, milyen olajárak várhatók a következő hónapokban: mehetnek az égbe és a mélybe is a jegyzések. Az észak-amerikai könnyűolaj jegyzése tegnapra 47 centtel, 80,75 dollár/hordóra (1 hordó 159 liter) esett, miután pénteken megmászta a 81,22 dolláros kisebb csúcsot is. Egyes elemzések szerint a mostani, 80 dollár körüli árakat az a várakozás alakította ki, hogy a piacon jövőre tartósan napi 1 millió hordóval kisebb lesz a kínálat a keresletnél. Ez a várakozás fokozatosan 90 dollár közelébe hajthatja fel a jegyzéseket. Mások úgy vélik, hogy ha a tél melegebb lesz az átlagosnál, és ha az USA gazdasági növekedése lelassul, az annyival csökkentheti a keresletet, hogy akár 50 dollár/hordóra zuhanhatnak a tőzsdei olajjegyzések. (m, s)

Visszaesés az építőiparban

Pozsony. A hazai építőipari termelés – több mint 4 éves növekedést követően – idén augusztusban 1,7 százalékkal, 14,6 milliárd koronára csökkent. Az ágazat a korábbi drasztikus visszaesést követően, 2003 májusától szolid növekedést könyvelhetett el. A statisztikai hivatal elemzése szerint a mostani visszaesés főleg a kisebb cégek hazai termeléscsökkenésével magyarázható, miközben a külföldi megrendelések a harmadával nőttek. (SITA)

Kevesebb cseh állástalan

Prága. Csehországban a munkanélküliség szeptemberben 6,2 százalékra, tíz éven belül a legkisebbre csökkent az augusztusi 6,4-ről – derül ki a cseh munkaügyi minisztérium tegnap közzétett elemzéséből. Tavaly szeptemberben 7,8 százalékos volt az állástalanok aránya. Nyugati szomszédunknál az első félév végén a havi átlagbér 21 462 cseh korona volt. (ČTK)

Ünnepelt a pilseni, drágulhat a sör

Pozsony. Pénteken ünnepelte 165. születésnapját a sörök királya, a Pilsner Urquell. Az idén már 6 millió hektoliter sört előállító cég számára Szlovákia a 2. legfontosabb exportpiac az USA után. Pavel Prucha, a cég szakembere nem tagadta: drágul a komló, így a cseh sörfőzdék némi áremelést fontolgatnak. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?