GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

SARIO: idén 103 millió eurós tőke
Pozsony. A külföldi beruházásokat becsalogató SARIO állami ügynökség 2008 első negyedévében 103 millió euró (3,5 milliárd korona) értékben kötött le Szlovákiába irányuló külföldi invesztíciókat – közölte Jana Murínová, az ügynökség szóvivője.

SARIO: idén 103 millió eurós tőke

Pozsony. A külföldi beruházásokat becsalogató SARIO állami ügynökség 2008 első negyedévében 103 millió euró (3,5 milliárd korona) értékben kötött le Szlovákiába irányuló külföldi invesztíciókat – közölte Jana Murínová, az ügynökség szóvivője. Összesen 9 projektumról van szó, ha mindegyik teljes terjedelmében megvalósul, akkor 1455 új munkahelyet hoz létre, sőt a későbbiekben ez a szám további 1500-zal futhat fel. Az idén lekötött beruházások közül a legtöbb a zsolnai kerületbe irányul, szám szerint négy, majd a nyitrai kerület következik kettővel – a cégek főleg az autóipart, az elektrotechnikai ágazatot és a fafeldolgozó ipart képviselik. (SITA)

Fejenként 25 ezer korona a közösbe

Pozsony. Jövedelemadó formájában 2008-ban eddig fejenként és átlagosan minden egyes munkaviszonyban lévő polgár 25 ezer koronát fizetett be az államkasszába. Ezt az ún. szuperbruttó bérből számították ki, ami magában foglalja a munkaadónak a munkavállalója utáni járulékbefizetését is. Ez azt jelenti, a munkaviszonyban lévők az első negyedévben több mint 60 milliárd koronával tömték meg az államkasszát, és akkor még nem említettük az általános forgalmi adót. (ú)

Hartmann-Rico: felfutó forgalom

Pozsony. A tisztálkodási cikkeket, gyógyászati segédeszközöket gyártó német Hartmann-Rico (a Rico korábban cseh társaság volt) 2008 első negyedévében 199,5 millió koronás forgalmat ért el Szlovákiában, ami 15,7%-os növekménynek felel meg. „Ilyen gyors felfutást csak a gazdaság gyors növekedésével lehet magyarázni” – mondta Ľubomír Páleník, a cég szlovák leányvállalatának vezérigazgatója. Bár a forgalom fellendült, a kórházak tartozása nem mérséklődött, összesen több mint 100 millió koronával tartoznak a Hartmann-Ricónak. A társaság az egészségügy alkalmazottai számára rendszeres tanfolyamokat szervez, az elmúlt egy év során több mint 500 fő továbbképzését látták el. (shz)

Brit kézben az érsekújvári SAD

Budapest/Pozsony. A vasúti és közúti szállítmányozásban vezető brit csoport, az évente mintegy 1 milliárd utast fuvarozó Arriva belép a magyar és szlovák buszpiacra. A társaság megegyezett az Interbus Invest 80%-os részesedésének megvásárlásáról. Az Interbus Invest a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő busztársaságának, az Eurobus Investnek a holdingvállalata. Az Eurobus a nagymihályi és az érsekújvári autóbusz-közlekedési vállalatot (SAD) birtokolja. (s, ú)

Klubkártyával erősít a Tesco

Pozsony. Szlovákiában is bevezetné a forgalomnövelésben már jól vizsgázott klubkártyáját a Tesco. A cégcsoport a klubkártyát Szlovákia mellett a régió más országaiban is bevezetné. Az üzletlánc Szlovákiában tavaly 31,305 milliárd koronás forgalmat ért el, ami az előző évhez képest 31%-os növekedésnek számít. A Tesco boltjait Szlovákiában tavaly 92 milliónyian keresték fel, 7%-kal többen, mint 2006-ban. (mi)

Cseh invázió Szlovákiában

Prága. A csehek újra felfedezték Szlovákiát. Nyugati szomszédunktól tavaly 722 ezer turista érkezett, ami 28%-kal több, mint 2006-ban. A cseheket Szlovákiánál jobban csak Horvátország vonzotta. Hogy miért épp Szlovákia az egyik legvonzóbb ország a csehek számára, azt a többség a nyelvi közelségen kívül a termálfürdőkkel magyarázza, amelyekből Csehországban még mindig kevés van. (ú)

Új sztrádaszakasz tenderét írták ki

Pozsony. A Nemzeti Autópálya-építő Társaság meghirdette a versenypályázatot a D1-es autópálya Sverepec–Vrtižer közötti első, 4,9 kilométeres szakaszára. Az áfa nélkül 4,774 milliárd koronás, az Európai Unió Kohéziós Alapjából is támogatott beruházást várhatóan 2010 október végére fejezhetik be. Az építőipari vállalatok május 14-ig jelentkezhetnek, a pályázat eredményeit pedig június elején kívánják kihirdetni. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?