Figyelmeztetnek a fejvadászok

Budapest. Megpályázott egy új állást és éppen a felvételi beszélgetésre készül? Jó ha tudja, hogy az önnel szemben ülők minden mozdulatára, gesztusára, elszólására figyelnek. Hogy vannak bizonyos „öngyilkos” mondatok, amelyek nagyban csökkentik esélyeit. Az alábbi írásból megtudhatja, mi az, amit semmi szín alatt ne tegyen, ha komolyan gondolja a jelentkezést.

Magyarországon végzett felmérések szerint a legtöbb cég a felvételi interjút tartja a kiválasztás legfontosabb és legmeghatározóbb részének. „Az álláskeresés sikerességét ez a beszélgetés befolyásolja a legnagyobb mértékben, a végső döntés 70-80 százalékban az itt kialakult benyomásoktól függ. Éppen ezért a jelentkezőknek különös figyelmet kell fordítaniuk az interjú minden mozzanatára” – tanácsolja tapasztalt fejvadászokra hivatkozva a Figyelő gazdasági hetilap.

Az első és egyik legfontosabb szabály, hogy a felvételizőnek nem szabad a korábbi munkahelyét szidnia, rosszakat mondania róla. Ezt minden fejvadász negatívumként emelte ki. „Ha rosszat mond – elvégre egy munkahely sem tökéletes – rögvest tegye hozzá, hogy ő mivel próbált javítani a helyzeten. Ezzel a negatív hangvételt konstruktívvá tudja átalakítani” – tanácsolta az egyik fejvadászcég vezetője. Több fejvadász kiemelte a pontosság jelentőségét. Aki öt percet meghaladó késését nem jelzi előre telefonon, már rosszul indul az interjún. Abszolút fekete pont, ha valaki nem jön el a megbeszélt interjúra, és ezt nem is jelzi telefonon. Inkább módosítsa az időpontot, de mindenképpen jelentkezzen – tanácsolták egybehangzóan. Nem szerencsés az sem, ha az álláskereső felkészületlenségéről tesz tanúbizonyságot a munkát kínáló cégről. Ennek jele, ha a pályázó nyílt végű kérdéseket tesz fel, és nem mutat érdeklődést a pozíció és a cég mélyebb megismerése iránt.

„Gyakori hiba, bár a jelentkezőknek fel sem tűnik, hogy általánosságban beszélnek múltjukról. Tökéletesen ismerik azt az iparágat, ahonnan jöttek, természetesnek vesznek bizonyos tényeket. Csakhogy a fejvadásznak a konkrétumok ragadnak meg a fejében. Érdemes tehát pontosan fogalmazni, említeni például a cég nevét, az üzletkötés pontos nagyságrendjét” – foglalta össze gondolatait az egyik fejvadász. Ne számítson sikerre az a jelentkező sem, aki nem tudja határozottan képviselni erősségeit, kompetenciaterületeit. Szintén fontos, hogy az estleges kompetenciabeli hiányosságok pótlásához szükséges lépések megtételére szándékot mutasson. A felvételizőknek érdemes tudatosítaniuk magukban a nem verbális kommunikációs mintákat, például a rossz szokások kiszűrése végett. A testbeszéd és az öltözködés fontos az első benyomás szempontjából, az utóbbi esetében az egyetlen kritérium, hogy valaki ápolt legyen. Az interjúztatókban nem az kelt visszatetszést, ha valaki farmerban van, hanem ha az a farmer régi, kopott, esetleg még koszos is.

A munkakörrel kapcsolatos tervek tisztázatlansága szintén negatívumként írható a felvételiző számlájára. Ha valaki az ilyen típusú kérdésekre „nem tudom”-mal felel, nagy valószínűséggel tovább folytathatja az álláskeresést. Szintén rossz, ha a pályázónak nincsenek céljai és elképzelései a fejlődésére vonatkozóan. Minden beszélgetésen felteszik a kérdést, hogy a jelentkező miért vált munkahelyet. A fejvadászok nehezen hihetőnek tartják azokat a típusválaszokat, miszerint „a mostani munkahelyem nagyon jó, de én még kihívóbb munkát szeretnék”. Ez a válasz nagyon gyanús, nehezen hihető. Ilyenkor jobb, ha a pályázó valamilyen racionálisabb indokkal áll elő, még ha az negatív is – tanácsolják a szakértők.

Az önéletrajznak nem szabad hazudnia. Ha a jelentkező nyelvtudása nem éri el az ott feltüntetett szintet, például nem tud azonnal idegen nyelvre váltani, erősen romlik a hitelessége. Magasabb pozíciókra pályázóknak ügyelniük kell arra is, hogy ne kezdjék el túl korán feszegetni a bér és egyéb juttatások kérdését. Maga alatt vágja a fát, aki már az első interjún a béralku kezdeményezését erőlteti, illetve még azelőtt érdeklődik a juttatási csomagról, mielőtt a munkavégzés fontosabb kérdéseit megbeszélték volna. Nem szerez jó pontokat az sem, aki azt hangsúlyozza, hogy a munkaidő lejárta után pontban el kell mennie. A lap végezetül összegzi a német Westerwelle Consulting felmérését, amely 150 cég humán erőforrás munkatársát kérdezte meg, melyek azok a baklövések, amelyek azonnal padlóra küldik a jelentkezőt. A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy az arrogáns és nem őszinte jelentkezőket kedvelik a legkevésbé. A túlzott magabiztosságot mutatók esélyei vészesen csökkennek az interjú során. Meglepő eredmény volt, hogy a személyzetisek inkább választanak bizonytalan embereket cégük új munkatársaként, mint magabiztost. Az udvariasság és a pontosság még mindig elengedhetetlen. Sok szakértő kizáró tényezőként jelölte meg, ha a valaki udvariatlanul szlenget használ az interjú folyamán. Az előkészülés és a motiváció kötelező. A felvételiztetők fontosnak tartják, hogy az interjúalanyok előzetesen informálódjanak a cégről, és lelkileg is felkészültek, valamint érdeklődőek legyenek. Végezetül elfogadhatatlan, ha valaki folyamatosan elkalandozik, és nem figyel a szemkontaktusra. (F, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?