Feltételhez kötött pénzinjekció

Pozsony. Kétmillió eurót (mintegy 85 millió koronát) fizetett januárban a Dzurinda-kormány, hogy hozzáférjen a Világbank kedvezményes hiteléhez, ám a további pénzinjekciónak komoly feltételei vannak.

Tavaly májusban nagy vitát váltott ki kormánykörökben, hogy a Világbank feltételekhez kötötte készenléti hitelének (EFSAL) megítélését. Ez olyan hitel, amelyet az igénylők csak szükség esetén hívnak le. Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter és Marián Jusko jegybanki elnök ezt kifogásolta, mondván, ilyesmit csak a rossz helyzetben lévő országokkal csinálnak, Szlovákia viszont nem ilyen. A keretről 1994-ben még a Moravčík-kormány kezdett tárgyalni, azonban a Mečiar-kormány nem folytatta a gazdaság átalakítását, ezért évekig nem volt aktuális. Végül Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes javaslatára a kormány mégis elfogadta az ajánlatot, azzal, hogy a szlovák fél maga fogalmazta meg az említett feltételeket. Mikloš ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy a visegrádi országok közül ez a legnagyobb összeg, amit a Világbank egy lakosra számítva készenléti hitelként felajánlott. A felajánlott keret kétharmadát kérve csak 200 millió eurós hitelkeretben egyeztek meg, 14 éves törlesztési idővel és ötéves törlesztési haladékkal. A hitelkamat a londoni bankközi kamat plusz 2 százalék (jelenleg ez 9 százalék körüli értéket tesz ki). Az EFSAL-hitel a hazai bank- és vállalati szektor átalakítására vehető igénybe. Bár első, 60 millió eurós (2,55 milliárd koronás) részlete tavaly november óta rendelkezésre állt, a kormány az első részlethez (151 millió korona erejéig) csak idén januárban nyúlt hozzá, ebből törlesztette az állami bankok rossz hiteleire két éve kibocsátott kötvények kamatait. Ehhez azonban arra is szükség volt, hogy a Világbanknak befizesse a kétmillió eurós illetéket. Ez a hitelkeretet nézve nem nagy összeg, viszont a teljes pénzösszeg csak a megegyezett feltételek betartásával vehető majd igénybe. Márpedig ezek a kormánykoalíció jelenlegi helyzetében, továbbá az őszi választások után felálló új kormány szempontjából is különös hangsúlyt kapnak. A Nemzetközi Valutaalap ugyanis minden évben értékeli az ország makrogazdasági helyzetét, illetve az egyéb feltételek teljesítését és ennek függvényében szabadítja fel társintézete, a Világbank a keret fennmaradó két, 70 millió eurós részét. A tavalyi évre ezek a következők voltak: az állami költségvetés hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai össztermék (GDP) 3,9%-át, a költségvetési kiadások számára felső határt kellett vonni, a privatizációs bevételek pedig csak az államadósság törlesztésére használhatók fel. 2002-ben a költségvetési hiányt a GDP 3,5%-ára kell leszorítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy a választások után felálló kormánynak a mostanihoz hasonló feszített költségvetést kell elfogadnia. A számokkal érdemes lesz vigyázniuk, hiszen az IMF már 2000-t értékelve is helyesbítette a kormány által jótékonyan kozmetikázott adatokat. A feltételekről közzétett információkat figyelve nyilvánvaló, hogy a makrogazdasági mutatókon kívül hazánk a vállalások jó részét már teljesítette. Az első részlet feltételei közé tartozott ugyanis a három állami nagybank (Szlovák Takarékpénztár, VÚB és az IRB) privatizálása. A második részletért módosítani kellett a banktörvényt, a könyvelési törvényt, az audítorokról szóló törvényt és a bankgaranciák rendszerét. A jegybanknak új koncepciót kellett kidolgoznia a bankfelügyelet működésére. A program része volt a Konszolidációs Bank felszámolása és beolvasztása a Szlovák Konszolidációs nevű másik állami pénzintézetbe. Ennek pedig gyorsított ütemben meg kell szabadulnia a kezelésében lévő behajthatatlan követelésektől: az év végéig a felét egyszerűen leírja, 20%-ot pedig elad belőlük. A vállalati szféra a program keretében kapta a csődtörvény módosítását. Ehhez még olyan adószabályok társulnak, amelyek lehetővé teszik az adó- és köztartozások rendezését. Ezenkívül a kormánynak az év végéig a fizetésképtelenséget kezelő új jogszabályokat kell átültetnie a gyakorlatba. Szintén ebbe a sorba tartozik az értékpapírtörvény módosítása is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?